Több mint ötmillióan látták már a nagyhalászi gólyakamerát, amin évek óta figyelemmel kísérhető a gólyafészek és lakói sorsa. Május közepén szomorúan gubbasztott a fészekben Halász, hiába várva párját, Hajnalt, hogy a négy fióka őrzésében felváltsa, s élelemért mehessen. Hajnalt egy villanyoszlop közelében holtan találták: áramütést szenvedett.
Amint arról a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapja beszámol, lelkes gólyavédők kérték a katasztrófavédelem, majd az áramszolgáltató segítségét, és kimentették a négy apró fiókát a fészekből, mivel apjuk képtelen lett volna táplálni és védelmezni őket egyedül. A picik a Nyíregyházi Állatparkba, majd a Hortobágyi Nemzeti Park Górés tanyai állomására kerültek, onnan külön-külön olyan fészkekbe, ahol remélhető volt, hogy a madárpár befogadja őket.
A Picur névre keresztelt kisgólyát az Északi gólyahír program keretében műholdas jeladóval látták el. Picur Rimócra került, ahol az öreg gólyapár elfogadta őt, és mostohatestvéreivel együtt gondozza, eteti az árva fiókát. A jeladónak köszönhetően Picur sorsa a kirepülés után is követhető lesz, az interneten is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.