Aktuális

Fenyő-gyilkosság: Hibáztak a helyszínelők

P. G. J.

Létrehozva: 2014.07.11.

Egyazon zacskóba tették a Fenyő János gyilkosa által eldobott összes ruhát a rendőrök, így azok beszennyezhették egymást. Jozef Rohác ügyvédje szerint ez a tény megkérdőjelezi, mit bizonyítanak a holmikról rögzített nyomok.

Bizonyítottság hiányában kérte Jozef Rohác felmentését ügyvédje, Fülöp Tamás ma (csütörtökön) a Fővárosi Törvényszéken tartott védőbeszédében. Az ügyvéd sorra vette a szemtanúkat, akik közül senki nem ismerte fel Rohácban a gyilkost. Helyette – szavai szerint – egy jóval magasabb és fiatalabb, 25-30 év körüli emberről beszéltek a legtöbben elkövetőként. A védőbeszédből kiderült: hibáztak a rendőrök, amikor együtt tárolták a tettes által eldobált összes ruhát.

– Minden egyes ruhadarabot külön-külön kellett volna rögzíteni és tárolni, hogy elkerüljék a felülszennyeződés lehetőségét is – mondta az ügyvéd, aki hangsúlyozta: elgondolkodtató, hogy a sapkából csak Jozef Rohác DNS-profilját rögzítették, miközben két különböző ember hajszálát is megtalálták benne. Az ügyvéd szerint nem az a kérdés, hogy valaha Rohácé volt-e a sapka, hanem az, hogy ki hordta a gyilkosság idején.

Ugyanakkor az ügy szempontjából az a legfontosabb, hogy önmagában ez a bizonyíték csak valószínűsítheti azt, hogy kié volt a sapkában talált DNS, de kétséget kizáróan nem bizonyít semmit.

A tárgyalás szeptember 23-án a másodrendű vádlott védőjének perbeszédével folytatódik.

Mint ismert, Fenyő János médiavállalkozót 1998. február 11-én a budapesti II. kerületi Margit utcában, a piros lámpánál álló autójának ablakán keresztül lőtték fejbe. A rendőrség még aznap megtalálta a tettes kesztyűjét, sapkáját, dzsekijét és a fegyverét, amiket menekülés közben eldobott. 13 évvel később Szlovákiában őrizetbe vették Jozef Rohácot, akinek a DNS-ét megtalálták az eldobott sapkában.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek