„Nyitott szívműtét szeptember 25-én. Kérlek, imádkozzatok értem.” Ez áll azon a táblán, amit a kis Camilo Lonzano mellé tettek a szülei még tavaly, majd lefotózták, és feltöltötték a Twitterre. A poszt mögött, amit azóta több ezren osztottak már meg, egy drámai és megható történet áll.
A kaliforniai kisfiú ugyanis fél szívvel született, egy nagyon ritka rendellenességgel, aminek a neve hipoplasztikus bal szív szimptóma. Emiatt már hatnaposan meg kellett operálni, majd további műtétek sora következett, egy valóságos kórházi maraton a csecsemő és aggódó szülei számára. Az édesanya, Sonia és az apa, Michael teljes egészében kénytelen volt „átállítania” az életét gyermekük 2013 januári érkezése óta.
Hétköznapjaikról a Facebookon és az Instagramon is „naplót” vezetnek. Fényképekkel és videókkal számolnak be örömeikről és kudarcaikról, amik a kisfiú egészségéért folytatott küzdelmüket kísérik, de arról is, hogyan játszik, hogy ünnepelte a karácsonyt vagy éppen első születésnapját Camilo. Figyelemreméltó, hogy a sorscsapás ellenére azok a fotók vannak többségben, amelyeken a kisfiú mosolyog.
A szülők egyébként pénzadományokat is gyűjtenek Camilo kezelésére, ami korántsem két fillér. És azért is kampányolnak, hogy a hasonló betegséggel küzdő gyerekeket is segítsék az emberek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.