Fegyházzal sorozták meg a kamuzsarukat

álrendőr
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 21. 23:30
14 emberből álló bűnszervezet ült a vádlottak padján, a társaság többségét első fokon 5 és 19 év közötti szabadságvesztéssel sújtották.
Bors/MTI

Hamis rendőrigazolvánnyal és házilag készített házkutatási paranccsal, kommandós ruhában rontottak sértetteikre a vád szerint annak a bűnszervezetnek a tagjai, akik 2011-ben, rendőrségi rajtaütést színlelve rontottak több lakóházba. Az ott élőket, köztük gyerekeket is fegyverrel és viperával megfélemlítve kiraboltak, nem egy helyről több millió forintos zsákmánnyal távoztak. A legnagyobb fogásuk 36 millió forintra rúgott, igaz, ehhez a sértettel együtt el kellett rabolniuk egy páncélszekrényt.

A váltakozó összetételű, jórészt rokoni és baráti kapcsolatban álló csapat egy tervezett budapesti akció során bukott le. Az ügyész öt vádlottra életfogytiglani szabadságvesztést kért, ám a hétfői tárgyaláson a Budapest Környéki Törvényszék első fokon 5 és 19 év közötti fegyházbüntetésre ítélte a 14 fős társaság 12 tagját. A vádpontok között jelentős értékre fegyveresen elkövetett rablás, közokirat-hamisítás, közirattal való visszaélés, személyi szabadság megsértése és lopás is szerepel.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosbításért, a váldottak és védőik hatályon kívül helyezésért, illetve enyhítésért fellebbeztek – írja az MTI.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.