Bréking: a vatikáni melósmenzán ebédelt a pápa

ebéd
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 25. 17:45
A vatikáni dolgozók menzáján ebédelt ma Ferenc pápa, aki váratlanul jelent meg és sorba állt az ételért.
Bors/MTI

A történtekről Franco Paini, a vatikáni menza szakácsa számolt be a Vatikáni Rádiónak. Elmondta, hogy előzetes értesítés nélkül egyszer csak megjelent Ferenc pápa a pénteki ebédidőben. Kézbe vett egy műanyag tálcát, és beállt a vatikáni dolgozók közé a sorba.

– Tésztát választott, paradicsomos szósz nélkül, második fogásnak halat – mesélte el Paini. Hozzátette, hogy Ferenc pápa mindenkivel kedvesen elbeszélgetett, és az iránt érdeklődött a vatikáni dolgozóktól, milyen a munkájuk, hogyan érzik magukat. Oda ült le, ahol éppen hely volt a menzán, így a Vatikán ipari létesítményeiben dolgozó munkások mellett foglalt helyet.

 


 

Ferenc pápa a megválasztása óta a vatikáni Szent Márta-ház menzáján reggelizik, ebédel és vacsorázik. A „szimpla” vatikáni menza a Szent Péter-bazilikának ezzel ellentétes oldalán üzemel: oda járnak ebédelni többek között a vatikáni könyvtár, posta, gyógyszertár és a pápai hivatalok egyházi és laikus dolgozói.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.