Aktuális

17 ezer forint adót fizetett Matolcsy cége

F. A.

Létrehozva: 2014.07.11.

2013 sem Matolcsy György éve volt. Habár jegybankelnökként nem kap sok kritikát, korábban sikeres vállalkozása második éve veszteséges – derül ki a cégadatokból.

Igazán példát vehetne Matolcsy György Mészáros Lőrincről vagy más kormányközeli politikusokról, akik ellátják közfeladatukat, de közben azért a saját cégükről sem feledkeznek meg. Amíg ugyanis például Felcsút polgármestere több száz millió forintos osztalékot vett ki a vállalkozásából, addig a Magyar Nemzeti Bank elnökének cége immár második éve veszteséget termel.

Matolcsy György már miniszterként, majd jegybankelnökként is megtartotta a Magyar Gazdaságfejlesztési Intézet Kft.-ben a százszázalékos tulajdonát. A Növekedéskutatóként ismert cég pénzügyeiről már tavaly is beszámoltunk. Akkor 5,5 millió forintos mínusszal zárt. Most valamivel jobban teljesített, de így is veszteséges volt az MGFI. A 2013-as évre nézve mínusz 1,2 millió forint volt a vállalat eredménye, ami után 17 ezer forintnyi társasági adót volt köteles befizetni.

Pedig a cég bevétele nem csökkent sokat, 2,8 millió forintról csak 2,3 millióra esett, ehhez viszont jelentős bérköltség (2,78 millió forint) társul. A cég osztalékként egyetlen forintot sem fizetett ki, egy külön beadványban még azt is feltüntetik, hogy ebből Matolcsy részesedése 0 forint volt.

A jegybankelnök még nemzetgazdasági miniszterként próbált sokat tenni a gazdaság beindításáért, majd az MNB élére kerülve elindította a növekedési hitelprogramot is, amellyel kisvállalkozásoknak nyújtanak segítséget. Úgy tűnik, Matolcsy épp saját cégét nem tudja növekedési pályára állítani, hiszen 2010 környékén még 40-50 millió forintos bevételeket is elért az MGFI Kft., ám a folyamatosan csökkenő bevétel, illetve a veszteséges működés nem sok jóról árulkodik.

Attól persze nem kell tartani, hogy az elnök megszorulna: bruttó 2,1 millió forintos jegybankelnöki fizetése szinte megegyezik a cég éves bevételével, azaz lesz mit a tejbe aprítania a Matolcsy családnak, ha véletlenül csődbe menne a családi vállalkozás.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194411_auto_resized.jpg
origo.hu

Tömegkarambol volt Budapesten, teljes a káosz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715023510
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193916_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Arcátlan kettős mérce Brüsszel részéről: Tusk miatt lezárnák a 7-es cikkely szerinti eljárást Lengyelországban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715023510
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191013_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 6.: a Vízöntőt meglepetés éri, az Oroszlán áttör egy falat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715023510
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715023510
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715023510
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?