Egyetértek azzal, hogy az ember addig nyújtózkodjon, ameddig a takarója ér. Akkor is ebben hittem, amikor négy éve felvettem egy előnyösnek tűnő lakáshitelt.
Azért tűnt előnyösnek, mert a banki ügyintéző hölgy elhitette velem, hogy semmilyen negatív következménye nem lehet a köztünk köttetett üzletnek. Ő bankban dolgozik, a számok embere, nem volt okom rá, hogy kételkedjek a szavában.
A hat oldalt, nyolcvan- ezer forintért felolvasó közjegyző jelenléte is megnyugtató volt, garancia arra, hogy nem vernek át.
Azóta sokat tanultam a bankszakmáról. Először is azt, hogy az ügyintézőnek halvány lövése sem volt arról, amit árul, és egyébként is tök mindegy volt neki, mi történik a jövőben. Ő minden hó végén megkapta a jutalékát, és ezzel részéről le is volt zárva az egész.
Több ezer sorstársammal együtt, kezemet tördelve vártam a devizaadósok megsegítéséről szóló új törvénykezést, de csak nem jött megoldás. Mindössze egy felemás új javaslat: ezentúl annak ará-nyában kaphassanak hitelt az emberek, amennyi a bejelentett jövedelmük.
Ez utóbbival akár még együtt is lehetne érteni, azt azonban még én is átlátom, hogy ez a feltétel kizárja a hitelfelvételi körből például a vendéglátósokat, a fodrászokat, és úgy általában az összes vállalkozót. Maradtak a kispénzű közalkalmazottak. Magyarul megint született egy hasznavehetetlen ötlet. Gratulálok a kitalálójának, akit előre figyelmeztetek, hogy ezzel a feltétellel kizárólag szerény jövedelmű ügyfelek szállingóznak majd a bankokba, és kevés pénzt vesznek kölcsön.
Ennek folyománya, hogy kevés kamatot fizetnek. Félő, senki sem jár jól. Ezért könnyen lehet, hogy ez ötlet is hamvában hal, mert ugyanolyan hiteltelen, mint az összes eddig napvilágot látott kezdeményezés.
