Florida állam törvényei szerint teljesen legálisan lehet vadászni a veszélyes aligátorokra, ezért a számuk évről évre csökken. Az Everglades Outpost park csapata azonban küzdelmet indított a ragadozók vadászata ellen, és áldozatos munkájának köszönhetően évi kétszáz állatot ment meg az értelmetlen haláltól.
Az akár ötméteresre és ötszáz kilósra is megnövő ragadozók is érzik a krokodilfarm dolgozóinak odaadó szeretetét, ugyanis új szálláshelyükön olyannyira megszelídülnek, hogy a gondozóik szinte bármit megtehetnek velük. Az óriási szörnyek etetése nem olcsó, így az Everglades Outpost munkatársai napi show-k keretén belül birkóznak és játszanak az állatokkal, a fizetővendégek pedig leesett állal bámulják, ahogy az aligátorok a dolgozók tenyeréből esznek.
– Imádom az aligátorokat és ők is engem. Ezért bármikor úszkálok velük egy medencében, de akár a fejemet is bedugom az állkapcsaik közé, mert tudom, sosem bántanának. Persze kellő óvatossággal kell közelíteni hozzájuk, és engem is kapott már meg egyikük, ám mindent összevetve csodás lények, akik éheznek a szeretetre – nyilatkozta a Caters hírügynökségnek Chris Gillette, az aligátorfarm idomára.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.