Sokk: hajléktalanokat rabolt ki a rendőr

hajléktalan
PUBLIKÁLÁS: 2014. június 20. 14:30
Kirúgtak egy őrmestert a brit west midlandi rendőrség kötelékéből miután kiderült, hogy rendszeresen kirabolt utcán kéregető hajléktalanokat. A nyomozás már 2011 decembere óta zajlott, de csak most sikerült felelősségre vonni a tetteseket.
Bors

Csak egy kis jövedelemkiegészítést szeretett volna magának az a brit rendőr, aki évekig abból keresett pénzt, hogy utcán kéregető hajléktalanokat fosztott ki.

A Daily Mail szerint a meg nem nevezett őrmester elsősorban kelet-európai koldusokat rabolt ki, ráadásul még négy másik ember is “bedolgozott” neki a bűncselekményekben, akiket azóta hivatalosan is figyelmeztetésben részesítettek.

A módszerük egyszerű volt: a pénz fejében nem vették őrizetbe a hajléktalanokat, akik azt a kevés aprót is kénytelenek voltak odaadni a rendőröknek, amit összekéregettek. Némelyik koldus ráadásul illegális autómosóként is dolgozott, így a bűnös kékruhások lehúzásukkal gyakorlatilag saját bűnszervezetet építettek ki.

Az őrmestert, aki az egész akciót kitervelte, kirúgták a rendőrség kötelékéből és még nyugdíjat sem fog kapni a brit államtól.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.