Motorcsónakkal, egyenruhában szelik a Dunát a pesti vízi rendőrök. A Bors munkatársa egy napra beállt közéjük. Részt vehetett egy akcióban is, ugyanis a partiőrség épp akkor fedezte fel, hogy egy óriási olajfolt lebeg a Parlament közelében.
A pesti vízizsaruk éjjel-nappal dolgoznak, mintegy 150 kilométernyi szakaszt ellenőriznek a nap 24 órájában. Ez nem kis terület, hisz ide tartozik a Duna Ercsi és Vác közötti szakasza, illetve a ráckevei és a szentendrei folyóág.
Mi délelőtt csatlakozunk hozzájuk, dr. Fekete Tamás alezredest pedig arról faggatjuk, hogy mi is pontosan egy vízirendőr feladata. – Minden, ami a vízben vagy a vízzel kapcsolatosan történik – feleli röviden a vízirendészet parancsnoka. – A közlekedésrendészettől, a hajók ellenőrzésén át, a fuldoklók kimentésén keresztül, a holttestek kihalászásáig terjed a feladatkörünk. Utóbbiból sajnos meglepően sok van: idén már 27, a tavalyi évben 63 vízbefulladás vagy holttestkiemelés volt a Dunában. Igaz, sokat javult a helyzet:
20-25 éve még évente 300 volt ez a szám – tette hozzá a tiszt a a Kopaszi-gáton lévő őrsnél.
De vajon hogyan is zajlik mindez élesben? Tóth Csaba törzszászlós és Molnár Csaba törzsőrmester enged fel minket a járőrhajójukra, ami egy amerikai Trophy Buyliner típusú motorcsónak. A miénk a D-116-os hívójelű.
Elmagyarázzák, hogy a D a Dunát jelenti, vannak még B (Balaton), V (Velencei-tó), T (Tisza) jelzések is, attól függően, hogy hol teljesítenek szolgálatot a hajók. Indulás előtt még túlesünk egy kötelező ellenőrzésen, de az 5700 köbcentis, V8-as motorral (25 liter benzint eszik óránként) minden rendben van. Indulhatunk.
– Valóban sok holttestet kell kihúznunk a vízből: előfordult, hogy valakit Szlovákiából lesodort a folyó. Egyszer a Margitszigetnél találtunk egyet: a teste a vízben volt, a feje viszont kint volt belőle. Teljesen mumifikálódott az arca – kezdik a legmegrázóbb esetekkel a vízíjárőrök. Van, akinek szerencsés, és még azelőtt kihúzzák a kampóval, hogy megfulladna.
– Egyik télen valaki véletlenül belecsúszott a Dunába a rakpart jeges lépcsőjéről. Piros dzseki volt rajta, így észrevettük, pedig már harminc centire elmerült. Ő megúszta – meséli Molnár Csaba. Társa egy még kalandosabb esetet elevenít fel. – A tavalyi árvíznél valaki felmászott a Szabadság hídra. Lent vártuk, hogy ha ugrik, kiemeljük. Időközben jött az újabb riasztás: hagyjuk a Szabadság hídit, mert a Lánchídról már be is ugrott valaki. Mire odaértünk, és kimentettük, addigra leugrott az előző is, így mehettünk vissza. Mindketten megmenekültek.
Eközben szépen sorban siklunk át a budapesti hidak alatt, a Jászai Mari tértől egy kőhajításra, a Margit-szigettel szemben, a pesti oldalon, a hajókikötőnél valaki horgászik. – Mindig itt van, de sosem fog semmit – tudjuk meg Laci bácsiról, miközben kikötünk mellé. Az öreg horgásztól – miközben iratait és engedélyeit ellenőrzik – megtudjuk: a közelben lakik, évtizedek óta jár ki ide. Úgy tűnik, szerencsét hoztunk neki, mert ma egy márna akadt a horgára. Mivel megfelelő a mérete (legalább 40 centi), így meg is tarthatja.
– Csak kifogom, de nem eszem a halat, inkább odaadom a haveroknak – mondja. Ritkán van kapás, de tavaly egy 16 kilós amurt fogott ki. Még a rendőrök is segítettek neki kiemelni. Horgászni tehát lehet Budapesten, akár a belváros közelében is, de fürdeni például az egész városban tilos.
– Egyszer itt nem messze, a Jászainál fürdött egy nyolcéves forma kisgyerek. A szülei a parton beszélgettek. Csodálkoztak, hogy feljelentetem őket kiskorú veszélyeztetéséért – a rádió hangja szakítja félbe a történetet, miközben tovább haladunk Északra. Riasztást kapunk, így visszafordulunk. A Parlament közelében egy hatalmas olajfolt úszik a Dunán. Csakhamar meg is találjuk: legalább hat méter széles, egy kilométer hosszú a szennyeződés.
– Ha nem látszik konkrétan, hogy honnan folyik, akkor nehéz ezt megállapítani – magyarázzák a zsaruk. Az egyik hajón tudni vélik, melyikből folyik, de mellé érve látszik, hogy nem volt igazuk. – Az biztos, hogy sosem unatkozunk – mondták.
