A 32 éves vádlott gyerekkorától ismerte áldozatát: a szomszédban lakott. A szomszédság azonban nem volt békés: az évek során rendszeresen feljelentgette egymást a két család. A rendőr később a saját családjával másik házba költözött, de amikor meglátogatta szüleit, rendszeresen sértegette és gúnyolta az idős férfit és feleségét – áll a vádiratban.
Tavaly december 16-án a vádlott hivatalos rendőri segítséget kért, mert szerinte a szomszéd kromofággal leöntötte a háza falát. De aztán úgy döntött, hogy személyesen is elégtételt vesz a szomszédján. Mivel tudta, hogy az akkor 72 éves férfi minden reggel a háza mögött elterülő úgynevezett nagykertben sétáltatja a kutyáit, másnap 8 óra tájban ott várta. Számonkérte, majd egy 2-3 centi átmérőjű rúdszerűséggel nekiesett.
Többször fejbe verte, és mikor áldozata a földre zuhant, rátérdelt, és úgy ütötte tovább. Az idős ember a helyszínen meghalt agysérülések folyományaként kialakult heveny keringési-légzési elégtelenségben. A rendőr másnap reggel telefonon jelentette a történteket felettesének, akkor őrizetbe is vették. Az Egri Nyomozó Ügyészség fegyházat kért rá kiszabni a bíróságtól – tudtuk meg dr. Szalóki Zoltán megyei főügyésztől. A vád nem szimpla gyilkosság, hiszen olyan embert ölt meg, aki idős koránál fogva már kevésbé tudott védekezni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.