Bár szinte minden nap találkozunk a bőrrák veszélyeire és jeleire felhívó üzenetekkel, a betegséget még az orvosoknak is sokszor nehezükre esik kiszúrni. A 30 éves Jordi Akhursnak éppen emiatt kell most a halállal szembe néznie – írja a Daily Mail. A férfi esetében ugyanis több szakember sem vette észre a súlyos betegséget.
A tanárként dolgozó Akhurst először 2007-ben keresett fel egy bőrgyógyászt, mikor egy különös foltot vett észre a hátán. A doktor rövid vizsgálat után megnyugtatta, csak egy anyajegy. Azonban hónapokkal később a kinövés berepedezett és vérezni kezdett. A szakember viszont ekkor sem gondolta, hogy komoly baj lenne.
Ezt követően a férfi a háziorvosát kereste fel, akitől azt kérte utalja be kórházba, hogy eltávolíttassa az anyajegyet, azonban a negatív bőrgyógyászati leletek miatt a háziorvos ezt nem tette meg. Végül Akhurstnak kilenc hónapon keresztül kellett harcolni az orvosokkal, hogy végre megműtsék. Ekkor derült ki, a férfi súlyos beteg. Mire a bőrén lévő kinövést eltávolították a rák már szétterjedt a testében és visszafordíthatatlanná vált a kór.
Az elmúlt években a férfi testében több, mint ötven daganat alakult ki, ezek nagy része az agyában és a szíve környékén van. Az orvosok már nem tudnak segíteni rajta, bármelyik pillanatban meghalhat. Egyetlen reménye, hogy talán bekerül egy gyógyszerkísérletbe, aminek során javíthatnak az állapotán.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.