Orsi több mint húsz évig élt együtt a férjével, időközben elveszítette mindenét, a lakását, az anyagi biztonságát. A szegénység és a megalázottság legmélyebb bugyrait járta be, mégis úgy érzi: azzal, hogy szabad lett, visszanyerte saját magát.
Orsi most 46 éves, egy harminc négyzetméteres albérletben él három, majdnem felnőtt gyermekével. Előfordult időszak, amikor nem volt a lakásban áram, a barátnőihez jártak hajat mosni, és a mosást, főzést is gyakran a megértő barátnőknél oldották meg. Hónapokon keresztül csak heti 2000 forintot költhettek kosztra – négyen, köztük három kamaszgyerek. Szóval, ha valaki, hát Orsi tudja, milyen érzés nélkülözni, milyen teljes kilátástalanságban élni, mégis derűsen tekint a jövőbe, és megelégedettséggel éli életét. Mert visszakapott szabadsága mindennél többet ér neki.
– Fiatalon, húszévesen ismertem meg a férjemet, ő volt az első komoly kapcsolatom – meséli Orsi. – Gondolkodás nélkül ugrottam bele a házasságba, amikor azt mondta, hogy szeretné, ha én lennék a gyermekei édesanyja. Pedig óva intettek a barátnőim, de tapasztalatlan voltam, és neki hittem.
Orsi hamar teherbe esett, megszületett a fia, aki idén lesz 25 éves, majd két évre rá a nagyobbik lánya. Két kisgyermek mellett rengeteg teendője akadt, ám a férje nemigen segített semmiben, ekkor sejthető volt, hogy beigazolódnak a tapasztaltabb barátnők jóslatai. Orsi éppen ment volna vissza dolgozni, amikor újra teherbe esett. Már az abortusz időpontja is megvolt, ám egy reggel mindketten arra ébredtek, hogy inkább megtartják a babát.
– Ekkor bukkant fel először az a nő az életünkben, aki miatt végül különváltunk – folytatja Orsi. – A férjem munkahelyére új kolléganő érkezett, éppen házasságunk hetedik, legkritikusabb évében jártunk. Amikor a kislányunk megszületett, akkor jöttek össze, a párom persze tagadott. Több mint fél évig esküdözött a férjem, hogy nincs köztük semmi, ám végül lebuktak. A párom munkaügyben külföldre utazott. Hogy biztosítson a bizalmáról, megadta a hotel elérhetőségét. Csak arra nem számított, hogy fel is hívom. Felhívtam… A kolléganője vette fel a szobájában a telefont – az a bizonyos kolléganő… Ekkor fogtam a három gyereket és elköltöztem az édesanyámhoz. Ez tűnt a legjobb döntésnek. Nem sokkal később újra elkezdett udvarolni nekem, odafigyelt a gyerekekre, és mivel a fiam éppen akkor kezdte az iskolát, meggyőztem magamat, hogy mégiscsak erősebbek vagyunk együtt, jobb, ha a gyerekek teljes családban nőnek fel.
Orsi visszaköltözött a férjéhez, de életükben nem csak ez hozott gyökeres változást, hanem az is, hogy a férje munkahelyet váltott. Orsi megnyugodott, munkába állt, úgy alakult, hogy egy helyen kezdtek dolgozni.
– A 2000-es évek elején egy nagyon agresszív allergia tört rám, folyamatosan injekcióztak, nem sejtettem, hogy miért. Ma már tudom: akkor jött össze a férjem másodszor a barátnőjével. Nem figyeltem a jelekre, dolgoztam, főiskolára jártam, foglalkoztam a három gyerekkel, két-három év is eltelt, mire rájöttem, megint viszonya van ugyanazzal a nővel. Válaszút elé állítottam, de ő megint mellettünk döntött, és ugyan én már nem hittem a boldog életben, a gyerekek miatt adtam neki még egy esélyt.
– A legnagyobb hibát ekkor követtem el. Belevágtunk egy lakásvásárlásba, majd mivel a munkahelyünkről el kellett jönnünk, anyagi gondjaink támadtak, eladtuk a lakást, és a pénzből közös vállalkozást indítottunk. Na, ezt nem kellett volna. A vállalkozás befuccsolt, a mai napig tart a felszámolás, lakásunk nincs, fedezetnek az édesanyám házát tettük be, az is veszélyben van. Az anyagi gondok miatt egyre többet veszekedtünk, és a férjem kedvese persze újra feltűnt. Kértem, sőt követeltem, hogy költözzön el, még úgy is, hogy munkám, lakásom sem volt, a teljes bizonytalanság várt ránk.
Orsi a gyermekeivel szó szerint éhezett, a kilátástalanságtól összeroppant, három hétre kórházba került. A férje ugyan beadta a válópert, de a megítélt gyermektartást nem fizette. Azóta már visszavonta a válókeresetet, vélhetően azért, hogy ne kelljen fizetnie.
– Elmérgesedett közöttünk a viszony, több mint egy éve nem beszélünk – gondolkozik el Orsi. – Igazából az jobban bánt, hogy a fiunkkal másfél éve nem áll szóba. Az új kapcsolatából kisgyermeke született, az én lányaim a kicsi miatt tartják vele a kapcsolatot, de pontosan tudják, hogy ki mennyit ér az életükben. Előtte majd’ egy évig nem keresték egymást. A legszomorúbb, hogy az apjuk sem volt kíváncsi a lányaira... Több mint egy éve van munkám, ha nehezen is, de megélünk. Sok közös programot szervezünk a gyerekekkel és a barátnőimmel, a bajban volt alkalmam megtudni, ki az igaz barát az életemben és ki nem.
– Bizonyos szempontból elveszítettem mindent, elviselhetetlen fájdalmat és csalódást éreztem, de ma már jól vagyok, örülök az életnek, annak, hogy sok minden érdekel, imádom, szinte habzsolom az életet, és úgy tűnik, hogy az igaz szerelem is megtalált. Ja, igen… majd’ elfelejtettem – már nincs allergiám.
Ha több kell az átlagosnál: keresse a Borsot a Magazinokkal!
