Nahát: Keszthelyen árulják a Balatont

eladó
PUBLIKÁLÁS: 2014. június 23. 10:00
Egy vevő vagy bérlő mentheti meg az egykor elegáns és népszerű Balaton Szállót. Az 1890-es években épült hotel sokáig Keszthely jelképe volt.
G. J.

A patinás hotel a Monarchia idején, az 1890-es években épült párjával, a Hullám Szállóval együtt a Balaton partján, Keszthely szívében. A Hullámot 1894-ben, a Balatont 1895-ben adták át. Ebben az időszakban vált a város kedvelt turista­célponttá. Ekkoriban újult meg a belváros és megépült a Sziget fürdő is. A part menti sétányon álló épület régi korok hangulatát idézi.

Az 1600 négyzetméteres, máig patinás épület az 1980-as évek óta gyakorlatilag üresen áll. Többször váltott tulajdonost, 2004-ben hajléktalanok gyújtogattak a földszinten, 2008-ban úgy tűnt, a szálló megmenekül, egy befektetési cég eredeti, századfordulós stílusban akarta felújítani.

Ám újra tűz ütött ki, és csaknem teljesen leégett az épület tetőszerkezete. Befoltozták ugyan, de a felújítás azóta is várat magára. A rendőrség öt fiatalt vett őrizetbe, akik az épületben szórakoztak, mielőtt felcsaptak a lángok.

A hotel ma is zárva van, mindenhol látszanak rajta a pusztulás nyomai, és kinn van az eladó/bérbe adó tábla, 130 millió forintért árulják. Az ingatlaniroda munkatársa szerint eszmei értékéhez képest nagyon olcsón, telekárban lehet hozzájutni. A hirdetésben az áll: csodálatos balatoni panoráma, szálloda és üres telek egyben. Így kaphat még egy utolsó esélyt, hogy újra régi fényében tündökölhessen.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.