Méregdrága zárdába költözik Orbán

Orbán Viktor
PUBLIKÁLÁS: 2014. június 12. 10:00
Budapest egyik legdrágább ingatlanába költözik Orbán Viktor és kormányfői hivatala. A budai karmelita kolostor szolgált már templomként, zárdaként, lőszerraktárként és színházként is.
Bors

Csodás budai és pesti panoráma nyílik majd a kormányfői szobából, a Lánchídra, a Parlamentre és jó időben a váci hegyekre. Két emelet azonnal beköltözhető. Az első szinten egy pazar, 170 négyzetméteres helyiség található, amit irodák fognak közre. A második szinten foglal helyet az épület ékköve, a Panorámaterem a maga 200 négyzetméteres területével.

Ez tűnik első ránézésre a legexkluzívabbnak és a legalkalmasabbnak a kormányfői dolgozószoba, illetve a hozzá tartozó fogadószoba kialakítására. A Parlamentben jelenleg 180 négyzetméter áll Orbán rendelkezésére.

A kolostor épületébe próbált az üzemeltető bérlőket szerezni, ám a 13-17 eurós (4030–5270 Ft) négy­zet­mé­ter­árak nem bizonyultak piacképesnek. Iroda a város felett – így hirdették. A 496 négyzetméterért átlagosan havi 2,2 milliós bevételt reméltek.

A kolostor egyéb részei egyelőre foglaltak. Itt működik a Nemzeti Táncszínház, néhány hivatal, a Várgondnokság, a Nemzeti Örökség Intézete. Ezeknek az intézményeknek távozniuk kell. Jövőjük, akárcsak a költségek, ismeretlenek. Orbánék 2016. március 15-ig költöznek a helyükre.

Karmelita kolostor: kalandos sorsú épület

Nagy Lajos király édesanyjának gyóntatói karmeliták, egy a 12. században alapított katolikus rend tagjai voltak. A rend Magyarországon 1372 óta létezik.

Az 1740-es évekig zárdaként, raktárként szolgált.

1748-ban II. József 1200 fős színházzá alakíttatta át. Végül egy kaszinó is helyet kapott benne.

1763-ban szentelték fel a kolostort. Helyén török mecset romjai álltak.

1800-ban Beethoven koncertet adott itt.

1833-ban kibérelte a Nemzeti Színház későbbi alapító társulata. Fellépett Laborfalvi Róza, Déryné Széppataki Róza, Blaha Lujza.

1914–18 között katonai raktárként üzemelt.

1924-ben karzata leszakadt.

1945-ben az ostrom alatt rommá lőtték.

1947-ben kívülről felújították, de csak 1978-ban nyílt meg színházként.

A rendszerváltás után már a szocialista kormányzat is ki akarta üríteni. Exkluzív szállást kívántak berendezni az államfő vendégeinek részére 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.