Meglepő: a sok bunyótól alakult át az arcunk

Jelentősen különbözik egymástól az emberszabású majmok és az ember koponyája, „arcberendezése”. Azért alakult át az evolúció folyamán a fejünk olyanná, amilyen a mai Homo sapiens sapiens fizimiskája, hogy a sok ökölharcból minél kevesebb sérülés, károsodás maradjon vissza – állítják legújabb tanulmányukban tengerentúli tudósok.

Eddig az volt a kutatók tézise, hogy a magvak és más kemény élelmek fogyasztása, rágása vezetett oda, hogy elődeinknél fokozatosan erős állkapocs alakult ki markáns izomzattal, és hogy nagy őrlőfogaik nőttek. Ezzel szemben ezt írja David Carrier és Michael Morgen friss tanulmányában, ami a Biological Reviews című angol tudományos folyóiratban jelent meg: „Azt feltételezzük, hogy sok olyan tulajdonság, vonás, ami a korai emberelődöket jellemezte, azért fejlődött ki, hogy jobban védjék az arcot a küzdelem során a sérülésektől.”

A szakemberek behatóan tanulmányozták egy sor néhai emberszabású majom arccsontozatának felépítését, miképpen a köztük és az előemberek között átmenetet képező majomemberekét, az Australopitchecusokét is. Ők 4 millió évvel ezelőtt jelentek meg, és 2 millió évvel ezelőtt haltak ki. Összehasonlították a koponyájuk és az arcuk felépítését a majmokéval és a ma emberével. – A modern embernél a küzdelem során az első számú célpont az arc. Az arccsontok voltak tehát azok, amelyek a legtöbb károsodást elszenvedték egy ökölharcban, vagyis ezek változtak a legjelentősebben az idők folyamán: robusztusak lettek – így Carrier.

Ezek a csontok azok, amelyek a legnagyobb eltérést mutatják férfi és nő közt is. Nemcsak a mai embernél, de az Australopithecusoknál is. A nőstény majomemberek tehát sokkal ritkábban vettek részt ökölharcban. Az arcfelépítés fokozatos változása pedig akkor indult el, amikor elődeinknél kialakult az a képesség, hogy kezüket ökölbe tudják szorítani és ütésre tudják lendíteni. Ez fontos taktikai újdonságot jelentett a harapáshoz és a karmoláshoz képest, ami még az emberszabású majmoknál dívott.