Magánál kétszer nagyobb nőt erőszakolt meg a makói férfi?

Makó
PUBLIKÁLÁS: 2014. június 10. 08:55
Az öcsém ártatlan – mondta annak a makói férfinak a bátyja, akit szexuális bűntett miatt letartóztattak. Restás Attila szerint öccse végig otthon volt, amit igazolni is tudnak.
Bors

A Szegedi Járásbíróság elrendelte R. B. gyanúsított előzetes letartóztatását – közölte a bíróság vasárnap délelőtt. R. B.-t a Csongrád Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértéssel, valamint szexuális bűntettel vádolja. A gyanú szerint R. B. szökésben lévő társával június 1-jén hajnalban a makói Nagyér sétányon megtámadott, megvert és megerőszakolt egy huszonéves nőt. A bántalmazástól az asszony nyolc napon túl gyógyuló életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A gyanúsított bátyja, Restás Attila úgy véli, több ellentmondás is van az ügyben. – Három hete szabadult az öcsém, de nem erőszakos bűncselekményért, hanem káposztalopásért ült. Velem és a szüleimmel dolgozik – mondta a Délmagyarországnak Restás Attila.

A férfi szerint a házukra szerelt kamerák, valamint a környék térfigyelő rendszere is igazolja állításait: R. B. a bűncselekmény idején otthon volt.  – Úgy tudjuk, az öcsémet egy ismeretlen nyomta fel, így jutottak el hozzá a rendőrök – vélte Restás Attila. A ketrecharcos férfi elmondta, az áldozat a támadást követő 5. napon jelentette, hogy megerőszakolták.

– Valószínűtlen, hogy ha valakit agyonvernek és megerőszakolnak, azt még az orvosok sem veszik észre. Az öcsém 55 kilós, vegetáriánus, nem hiszem, hogy elbírna a 90 kilós áldozattal – érvelt testvére ártatlansága mellett Restás Attila. Hozzátette, az áldozat egy közeli barátjának a volt felesége, bosszút sejt a háttérben. 

– Két férfi a makói Nagyér sétányon június elsején hajnalban megállította a sértettet, rövid szóváltást követően rátámadtak, egyikőjük megerőszakolta. Olyan súlyosan bántalmazták, hogy életveszélyes sérülésekkel került kórházba.

A bejelentést a sértett június 5-én tette meg – mondta Szenti Szabolcs. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hozzátette, a nyomozók pár óra alatt megállapították az egyik gyanúsított személyazonosságát, akit hajnalban el is fogtak. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.