Hónapok óta bujkáló veszélyes bűnözőkre csapott le a rendőrség. A 36 éves J. János és 40 esztendős társa, Zs. Zsolt még 2007-ben rabolt ki egy benzinkutat a Nógrád megyei Jobbágyiban. – Fegyvernek látszó tárggyal hatoltak be és súlyosan bántalmazták az alkalmazottakat. Jelentős összegű zsákmánnyal távoztak – tájékoztatta a Borsot Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A két rablót februárban ítélték el: jogerősen három év szabadságvesztést kaptak, de nem vonultak be a börtönbe.
A jobbágyi férfiak hónapok óta bujkáltak a településüktől negyvenöt kilométerre lévő adácsi horgásztó közelében. Ez utóbbi már Heves megyében van, így az ottani zsaruk szereztek információkat az ott-tartózkodásukról.
A horgásztó melletti víkendházak egyikében laktak, úgy tudjuk, a helyi horgászoknak tűnt fel a környéken ismeretlen két férfi. Így sikerült a nyomukra bukkanniuk a rendőröknek.
– Tekintettel az általuk elkövetett bűncselekmény súlyára, valamint arra, hogy lehetett számítani agresszív magatartásukra, kérésünkre a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége június 19-én, a kora esti órákban elfogta őket az adácsi horgásztó közelében – tette hozzá a rendőr őrnagy.
A rablók épp horgászni indultak, amikor lecsaptak rájuk. Azóta átszállították őket a börtönbe, ahol megkezdték szabadságvesztésük letöltését.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.