Börtönben szül az agresszív horroranya

Anglia
PUBLIKÁLÁS: 2014. június 17. 18:30
Szexuális zaklatás, gyermekrablás, hivatalos közeg elleni erőszak, garázdaság, testi sértés. Ez csak néhány pont Natalie Harvey feketelistájáról, aki augusztusban rács mögött ad életet második gyermekének.
Bors

Natalie Harveyt nem véletlenül tartják Nagy-Britannia legrosszabb anyukájának. A 19 éves nő bizonyítottan szociopata, összesen 26-szor tartóztatták le, néhányszor erőszakos viselkedésért, mint például amikor minden ok nélkül rátámadt egy gyorséttermi alkalmazottra - írja a Daily Mail.

Harvey három éves kora folyamatosan orvosi kezelés alatt áll, de így sem volt képes megszelídülni. A nő 16 éves korában szülte meg első gyermekét, most pedig, miközben a gyorséttermi balhéja utáni egyéves börtönbüntetését tölti, második babájának is hamarosan életet ad.

Az új kicsi édesapja természetesen nem ugyanaz, mint az elsőé, hiszen Harvey az előző partnerét egy alkalommal csúnyán helybenhagyta. A brit hatóság szerint a börtön az egyetlen hely, ahol valamilyen szinten kordában tudják tartani az ámokfutó nőt, ezért döntöttek úgy, hogy Harvey a rácsok mögött fogja megszülni második babáját.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.