Békési családirtó: benyugtatózva őrzik a „halálsoron” Lajost

börtön
PUBLIKÁLÁS: 2014. június 07. 08:45
„Halálsor” – a békési ámokfutó ügyvédje a híres amerikai film börtönkörülményeihez hasonlította a környezetet, amelyhez most T. Lajosnak alkalmazkodnia kell.
M. S.

Meglátogatta ügyvédje a május utolsó napján öngyilkosságot megkísérlő, jelenleg az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben őrzött T. Lajost. A férfi folyamatosan nyugtatókat kap, nincs kihallgatható állapotban. – Védencem teljesen összeroppant, próbáltam lelket önteni belé, és eltéríteni öngyilkossági szándékától – mondta lapunknak dr. Karakas Attila.

– Mindig a kislányát emlegeti, ő a szeme fénye. Olyan környezetbe került, amelyet leginkább a híres amerikai film, a Halálsoron körülményeihez hasonlíthatnék. Nem született döntés, meddig kell itt maradnia, de szeretnénk elérni, hogy mihamarabb visszavigyék Békés megyébe. Akkor a hozzátartozói is könnyebben látogathatnák – tette hozzá a jogász.

T. Lajos volt élettársát, T. Magdolnát bűnpártolással gyanúsítja a rendőrség. A nyomozók szerint a nő dobta a Kettős-Körösbe a magyarbánhegyesi vérengzéshez használt lőfegyvert. A Bors utol­érte az asszony ügy­véd­jét. – Gyanúsítottként hallgatták ki, ám akkor nem volt jelen ügyvéd – jelentette ki a jogász.

– Védencem nem vállalta a hazugságvizsgálatot. Még akkor is erős sokkhatás alatt állt, amikor vallomást tett. A cselekmények idején össze volt zavarodva, elmondása szerint a kocsi ülésén látott valamit, és azt bedobta a folyóba, de ott fel sem fogta, mi volt az. Minden nagyon gyorsan történt onnantól kezdve, hogy T. Lajos felhívta őt a lövöldözés hírével.

Négy embert lőtt le

Május 15-én T. Lajos négy embert lőtt le Magyarbánhegyesen. Volt élettársa, Adrienn négy golyót kapott, de életben maradt. A nő anyja a helyszínen meghalt. Adrienn új szerelme is elhunyt. Adrienn édesanyjának élettársa életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.