Tíz éven át tartotta fogva a lányt, akivel randizott

Amerika
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 23. 00:30
Folyvást fenyegette, hamis személyazonosságot adott neki, egy helyen dolgoztak, és gyakran költözködtek. Ám egy évtized után mégis kiszabadult a férfi karmai közül az elrabolt lány.
Bors

Tíz évvel ezelőtt rabolta el egy férfi azt a ma 25 esztendős amerikai nőt, aki csak most tudott megszabadulni „rabszolgatartójától”. Már őrizetben van a 41 éves Isidro Garcia, aki 15 évesen foglyul ejtette, és egy évtizedet elvett az életéből. Az esetről szinte minden fontos lap, így a Daily Mail is beszámolt.

A lányt a Los Angeles melletti Santa Anában rabolta el a férfi, így az ottani rendőrségen mesélte el mindazt a szörnyűséget, amit át kellett élnie. Fogva tartója szexre kényszerítette, sőt 2007-ben házasságra is. 2012-ben közös gyerekük született, de arról nem szólnak a híradások, vele mi van.

A férfi a lány édesanyjának tudtával és beleegyezésével randizgatott 2004-ben későbbi áldozatával. Az egyik alkalommal droggal kábította el, a kocsijába tette és egy garázshoz vitte, ahová bezárta.

Hogy folyvást szem előtt tarthassa, magának is és a lánynak is egy takarítóbrigádnál szerzett éjszakai állást. Emellett hamis személyazonosságot „épített fel” neki, és szóbeli, illetve fizikai erőszakkal próbálta megakadályozni, hogy elszökjön. Azt mondta neki például, hogy a családja már rég feladta a keresést utána. Elővigyázatosságból gyakran költözködtek is.

A szabaduláshoz vezető út a nő számára a Facebookon át vezetett, ahol megtalálta a lánytestvérét. Aki aztán értesítette a rendőrséget.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.