Tini fia sírján halt meg a féltékenységből gyilkoló apa

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 10. 21:00
Újabb véres családi dráma: a férj fényes nappal, a gyerekei szeme láttára lelőtte egy parkban a feleségét, majd kiment a temetőbe, hogy a fia sírján végezzen magával. A kamasz fiú két éve halt meg autóbalesetben.
Bors

A tragikus történet az amerikai Orlandóban esett meg. A floridai Julian Paris először golyót eresztett 34 éves felesége, Liza Nicole Adderly fejébe, méghozzá a három gyerekük szeme láttára, majd autóval elhajtott.

Mint kiderült, nem azért, hogy meneküljön, hanem azért, hogy végezzen magával: kiment a temetőbe, ahol a 2012-ben autóbalesetben meghalt legidősebb fia sírjára feküdt, és meghúzta a ravaszt.

Az 54 éves férfi féltékenységből gyilkolt: nem bírta elviselni, hogy a felesége már nem akar vele élni. A pár tizenhat éve élt házasságban, és egy hónapja váltak el, amit Paris képtelen volt feldolgozni. Kapcsolatuk megromlásában szerepet játszhatott legidősebb fiuk tragikus halála, akit tinédzserként temettek el még 2012-ben, és a gyászt sosem heverték ki.

A férfi már két órával a brutális támadás előtt is agresszívan viselkedett, miután a gyerekek elhelyezésén összevesztek, rángatta, lökdöste a nőt és kitépte a kezéből a mobiltelefonját. Az asszony segítségért kiáltott, és sikoltozott, hogy valaki hívja a rendőrséget, de nem tudni, ez megtörtént-e, írja a NY Daily News.

Két órával később, délután négykor a férj váratlanul megjelent a parkban, ahol a felesége a 15, 13 és 4 éves gyerekeikkel időzött, és a halálra vált kicsik szeme láttára kíméletlenül kivégezte az asszonyt. A rendőrség azonnal hajtóvadászatot indított utána, de pár órával később holtan találtak rá a fia sírján, ahol öngyilkos lett. 

A rokonokat sokkolta az eset, szerintük csak a férfi zavart lelkiállapota magyarázhatja, hogy képes volt ilyen szörnyűségre, mert amúgy a mindene volt a családja.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.