Rezesova sírásra hajló hangon, magyarul beszélt

tárgyalás
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 22. 11:26
Ezekben a percekben kezdődött el a Budapest Környèki Törvényszéken Eva Rezesová ügyének másodfokú tárgyalása. A tárgyalás első perceiben a tanácsvezető bíró megerősítette az elsőként a Borsban megjelent információt arról, hogy szakértők vizsgálták Rezesovát, mert felmerült, hogy epilepsziás rohama volt.
P. G. J.

A bíróság legnagyobb tárgyalója megtelt. A karzaton az egyik oldalon a baleset négy halálos áldozatának hozzátartozói, a másikon Rezesova édesanyja, sógornője, ès újságírók, fotósok hada ül.

Mint a Bors megírta, Rezesová súlyos, öntudatlan állapotba került a cellájában egy epilepsziás görcsroham után, és miután magához tért nem emlékezett rá, mi történt vele. Korábban vírusfertőzésen esett át, amit szintén a börtönben kapott el.

A négy ember halálát okozó autóbaleset miatt megvádolt szőke nő ezúttal megjelent a tárgyaláson, és látszik rajta, hogy megviselték az elmúlt hetek, rettentően sovány. 

Először az ügyèsz ismertette a vàdat. Kèrte az elsőfokú ítèlet hatàlyon kívül helyezèsèt. A tènyàllàs megalapozatlansàgàra hivatkozott, ugyanakkor elsőkènt azt sèrelmezte, hogy Melegh Gàbor igazsàgügyi szakèrtőt nem zàrta ki a bírósàg az eljàràsból. Szerinte önmagàban annak lehetősège, hogy felmerült a szakértő pàrtatlanságának megkérdőjeleződése, elèg indok lett volna erre.

Ezután a sèrtetti jogi kèpviselő kapott szót. Rèszletekbe menően taglalta, hogy szerinte az elsőfokú ítèletben megàllapított tènyàllàssal szemben mi bizonyítja, hogy nem a sèrtettek Puntója hajtott ki Rezesova elè. Többek között arra a kamerafelvètelre hivatkozik, amelyen szerinte az làtszik, hogy a Punto szinte vègig a külső sàvban haladt. Volt, hogy kihúzódott a sàvokat elvàlasztó vonalhoz, de ha jött autó, azonnal visszahúzódott közèpre a sàvjàban. Csak akkor próbàlt előzni, ha mögötte ès előtte üres volt a belső sàv a pàlyàn.

Novák Péter, Rezesova ügyvèdje ezután ismeretette a védőbeszèdét. Elsődlegesen Rezesova felmentèsèt kéri, külön bizonyítás felvètele nèlkül. Ha erre a bíróság nem lát módot, arra az esetre benyújtott több bizonyítási indítványt. Csak abban az esetben kéri az elsőfokú ítélet hatàlyon kívül helyezését, ha a bíróság az előbbi két indítványa egyikét sem fogadná el. A sèrtett jogi képviselőjének szavaira reagálva elmondta: valóban körültekintőnek tűnt a Punto vezetője az autópályán előzéskor, de egyetlen egy esetben sem használta az irányjelzőt.

Novák Péter, Rezesova ügyvèdje 

A sèrtetti jogi képviselőre reagálva elmondta: valóban körültekintőnek tűnt a Punto vezetője az autópályán előzéskor, de egyetlen egy esetben sem használta az irányjelzőt. A védő szerint bizonyítható, hogy Rezesova csak 3 perccel (!) a baleset bekövetkezte előtt ivott alkoholt. Ez pedig nem szívódhatott fel annyira a szervezetèben, hogy befolyásolhatta volna a baleset bekövetkeztekor.

A gyászolók

Az ügyvèd indítványozta, hogy az ügyben eddig meghallgatott összes szakèrtő vèlemènyèt kèrjèk ki az ügyben. Ha ugyanis a bíróság helyt adna ennek az indítványnak szerinte fel kell menteni Rezesovát az ügyben.

"Rettenetesen sajnálom, hogy ez a baleset bekövetkezett. Mèlyen együttérzek a gyászolókkal. Tudom, hogy óriási tragèdia nekik, ami történt. Közel két éve vagyok letartóztatva. Csak a börtönben tudok találkozni a családommal ès a drága gyerekeimmel" - mondta Rezesová sírásra hajló hangon. "Nagyon rosszul viselik, nem tudják feldolgozni, ami történik. Az èletem vègèig kísèrteni fog, ami történt. Engem a közvèlemèny már elítèlt a nyomozati szakaszban. Kérem a tisztelt bíróságot, hogy pártatlanul, elfogulatlanul ítèlkezzen felettem."

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.