Erikát 46 évesen ragadta el a halál. Férje, H. Gyula szerint a tragédiának nem kellett volna bekövetkeznie, felesége végzetes hanyagság áldozata lett.
– A feleségem edzésen vett részt múlt szerdán a női focicsapat tagjaként, vele volt 12 éves kislányunk is – idézte fel Gyula. – Erika rosszul lett, hasogatott a feje, fájt a mellkasa, elfehéredett, remegett. Mentővel vitték az esztergomi kórház sürgőssé-gi osztályára. Hamarosan én is beértem. Egy orvos megvizsgálta, megcsinálta az EKG-t, vérnyomást mért, vért is vettek. Később ez az orvos elhagyta a kórházat, de a feleségemet nem adta át a kollégájának, este 7-től háromnegyed 11-ig várakoztunk.
– Végül sikerült bejutnunk egy másik orvoshoz, aki azt mondta: az eredmények rosszak, úgy látja, Erika lábon kihordhatott egy infarktust. Gyógyszert adott, és hazaküldött minket. Hajnali kettôkor már nem tudtam felébreszteni a feleségemet. Mire a mentő kiért, késő volt. A mentős ugyanaz volt, aki délután beszállította Erikát. Csodálkozott is, hogyan engedhették haza – mondta a családfő, aki korán reggel feljelentést tett.
Erikát még a halála reggelén fel akarták boncolni. A Bors információi szerint a rendőrség közbeavatkozott, és igazságügyi boncolást rendelt el.
Az esztergomi Vaszary Kolos Kórháznál érdeklődtünk: elismerik-e a mulasztást, van-e belső vizsgálat. Dr. Kanász Gábor főigazgató rövid üzenetet küldött: „Tájékoztatom, hogy az érintett ügyben hatósági vizsgálat folyik”. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőrfőkapitányság megerősítette: vizsgálatot indított.
Gyula harminc évet élt le békében, szeretetben Erikával. Azt mondja: tartozik az igazsággal asszonyának.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.