Pisiléskor esett a tengerbe – SOS-t rajzolt a homokba

tenger
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 13. 19:00
A lábával rajzolt SOS-t a parti homokba egy hajótörött új-zélandi, úgy találtak rá. Jobban mondva nem is a hajója járt szerencsétlenül, csak ő: elsodorta a fedélzetről egy hullám.
Bors

Todd Vercoe a barátaival volt úton egy motoros jachttal a hétvégén a whangarei partoknál, Új-Zéland északi szigetének északi részén. Rájött a szükség, úgyhogy kiállt a korláthoz, hogy az óceánba vizeljen. Ám viharos volt a tenger, s miközben dolgát végezte, egy óriási hullám söpört végig a fedélzeten, ami magával ragadta. Pechjére a cimborái mind mélyen aludtak, és nem hallották meg a segélykiáltásait.

Az ítéletidőben, a háborgó tengerben, a többméteres hullámok közt saját elmondása szerint három órán át úszott Todd, míg partot ért, s miközben az elemekkel küzdött, folyamatosan rettegett a cápáktól. A Csendes-óceánnak azon a vidékén ugyanis hemzsegnek a ragadozók. Ráadásul a férfin nem volt mentőmellény sem.

– Folyamatosan csak azt hajtogattam magamban: ne add fel! – nyilatkozta a Northern Advocate című lapnak. – Nem vagyok épp a legjobb úszó, és bizony megfordult a fejemben, hogy nekem annyi. Színtiszta akaraterő volt, hogy túléltem.

Időközben felébredtek a haverok, és azonnal riadót fújtak. Egy mentőhelikopter pilótája aztán észrevette a homokba rajzolt SOS jelet, amit a lakatlan partvidékre evickélt hajótörött húzott a lábával. A kórházban először egy kávét ivott, aztán lezuhanyzott meleg vízben. Azt mondta: ezentúl mindig lesz rajta mentőmellény a hajóutakon. Pisilés közben is.

Itt nézhetik meg a róla és vele készült híradós tudósítást.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.