Péksütiket gyárt a kirúgott BKV-s buszsofőr

buszsofőr
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 29. 11:00
Cegléden gyárt péksüteményeket és eszébe sincs a kormány mögé visszaülni a kirúgott vicces buszsofőrnek. Bócsa Viktor értetlenül áll volt kollégái agressziója előtt. Ő most is azt mondja, a viccelődés jobb, mint az ököljog.
Hunyadi Áron

Az utóbbi időben egyre több az agresszió a BKV járatain: buszvezetők esnek egymásnak, avagy fejelnek le tinilányokat; egyszer villamosvezető pofozkodik, másszor az utasok verik a sofőrt. 

– Én is hallok ezekről, eléggé kiábrándító, ráadásul nemcsak a fővárosban, hanem vidéken is ez a helyzet. Pár hete itt Cegléden az egyik buszvezető megkéselte a másikat. Nem is bánom, hogy már nem ebben a szakmában dolgozom – mondta a Borsnak Bócsa Viktor, aki korábban vicces buszsofőr néven vált ismerté. A Bors is beszámolt róla: a férfi a 105-ös buszon dolgozott, ahol humoros, tréfás utastájékoztatásával csalt mosolyt az arcokra. Cserébe kirúgták őt.

A buszsofőr először azért került bajba, mert engedély nélkül nyilatkozott, de ekkor a közvélemény nyomására még megmenekült, sőt még Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. vezérigazgatója is kiállt mellette. Aztán pár hónap múlva mégis mennie kellett, a szerződését nem hosszabbították meg.

– Azóta pékséget nyitottam, először Budapesten, de most már Cegléden sütöm a sütiket. Kicsit sem hiányzik a BKV, bár buszvezetőnek azóta is sokan hívnak. Például Münchenbe is vihetnék járatokat, de nem akarok visszatérni, talán később – tette hozzá.

Bócsa Viktor annak idején nem akarta beperelni egykori munkaadóját, pedig sztárügyvédek is bejelentkeztek nála. – Ruttner György is képviselt volna, valószínűleg meg is nyertem volna a pert. Az ügyvéd azóta büntetőügybe keveredett, így nem lett belőle semmi, de amúgy sem akartam már a BKV-nál dolgozni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.