Negyedszer szökött meg a börtönből az életfogytos

Anglia
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 20. 14:30
Arnold Pickering képességeit Houdini is megirigyelné. A 44 éves brit férfi ugyanis eddig négyszer szökött meg a börtönbüntetései alatt, és a veszélyes gyilkos jelenleg is menekülőben van.
Bors

Arnold Pickeringnek hosszú bűnügyi lajstroma van, ám a férfinak mégis időről időre sikerül megszöknie a rácsok mögül. A 44 éves férfi először 1990-ben kapott életfogytiglani börtönt, miután megkéselt egy fogyatékos embert, ám 1991 márciusában a tárgyalása előtt néhány nappal hat órára megszökött az őrizetből, írja a Daily Mirror.

2006-ban kilenc napig bujkált, miután egy alacsony biztonságú fegyintézetben raboskodott, majd 2009-ben Pickering már négy teljes napig élvezhette a szabadságot, mivel a börtön alatt kapott szemétszállító munkája végeztével elfelejtett megjelenni felügyelőtisztjénél.

Legutóbbi menekülésére a múlt szombaton került sor, ezúttal az egyik sussexi, kevésbé őrzött börtönből sétált ki gond nélkül. Azóta senki sem tudja merre lehet, de a rendőrök már körözést adtak ki ellene, és minden állampolgárnak felhívták a figyelmét, hogy ne próbálják meg feltartóztatni, ugyanis minden bizonnyal már fegyvert is szerzett magának. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.