Miniszter telefonját lopták el Orbán Ráhel esküvőjén?

Orbán Viktor
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 10. 08:45
Több milliót költött a rendőrség annak a mobilnak a felkutatására, amely tavaly szeptemberben, Orbán Ráhel esküvőjén tűnt el. A készülék védett személyé, vélhetően egy kormánytagé volt. De nem is a telefon, hanem az adatokkal teli SIM-kártya az, amit igazán keresnek.
Bors

– Nehéz megmondani, mi történik, mert kevés a biztosnak tekinthető hír. Úgy gondolom, egy ki­emelt személy mobilja tűnt el, és ennek nem mond ellent az, hogy az életvédelmi osztály nyomozói nyomoznak az ügyben – mondta lapunknak Tarjányi Péter rendőrségi szakértő. Miért? Mert ők a leggyorsabbak és a legjobbak, adott lényegre törő választ Tarjányi.

Lapunk tegnapi számában Csókási László, az esküvőn dolgozó felszolgálók egyike elmondta: úgy tudja, a hatvanfős személyzet mindegyik tagjának kellett DNS-mintát szolgáltatnia, amit összeve­tettek a telefon tokján talált, ujjnyomtöredékből származó bőrmaradványok DNS-állományával.

Hivatalos információt lapzártánkig nem kaptunk az ügyben. Ezért a Parlamentben érdeklődtünk, mit hallottak az esetről. Az alábbiakban ezt összegezzük.
A készülék, ami egy laptop tulajdonságaival felruházott mobil, valóban egy vendégé volt. Ám ez a vendég egy kormánytag, azaz miniszter vagy államtitkár, aki kiemelt védelmet élvez. Nem is a mobilját, hanem az adatokkal teli SIM-kártyát keresik gőzerővel.

A lopás úgy történt, hogy az illető több telefonja közül az egyiket éjfél tájban a vendégek számára fenntartott 33 asztal egyikén felejtette. A tolvaj kiemelte tokjából a készüléket, villámgyorsan kiszedte belőle a kártyát, majd eltűnt vele. A mobil tulajdonosa csak éjjel kettő körül vette észre a lopást.

Más forrásból, a lapunkhoz eljutott, nem hivatalos információk egy részéből az tűnik ki, a készülék később kibelezve ugyan, de meglett.

Celláról cellára

A kártyán tárolt államérdekű, védett adatok jelentősége az, ami miatt több millió forintot költött a rendőrség a nyomozásra. Azaz nem presztízskérdésből nyomoznak pusztán azért, mert a tolvajlás a kormányfő lányának esküvőjén történt.

A nyomozás kezdeti szakaszában a cellainformációkat elemezték, de nem jutottak így előbbre. Ez önmagában egy több százezer forintos költséggel járó vizsgálat. Ezután vettek DNS-mintát a személyzettől. Vizsgálatonként ez 160 ezer forintos költséggel és rengeteg munkával jár.

Megcsúsztak

A DNS-vizsgálatokat a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet végezte. Mint lapunk korábban megírta, az intézet nemrég azért kapott büntetést a bíróságtól, mert késve tudta bevizsgálni az ároktői banda ügyében levett DNS-mintákat. Késlekedésük miatt kellett elengedni még az elsőfokú ítélet előtt a csoport egyik tagját.

A rendőrök egyébként azt mondták a DNS-minta adása ellen ágáló Csókásinak, ha végeztek, és nem jutnak eredményre, sorra veszik a vendégeket is. Arról, hogy ez február óta valóban megtörtént-e, nincs megbízható információnk.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.