Megdöbbentő segélykérő levelet talált táskájában a nő

PUBLIKÁLÁS: 2014. május 01. 18:30
Egy New Yorkban élő fiatal nő csizmát vett magának, ám a lábbelin kívül még valami hihetetlen dolgog is előkerült a luxusáruház elegáns bevásárlószatyrából, amelybe a csizmáját tették.
Bors

A táskából egy kétségbeesett segélykérő levél került elő, amelyet a szatyrot előállító kínai munkás írt. A magát Tohnain Emmanual Njongnak nevező férfi egy fotót és e-mail-címet is mellékelt az angolul fogalmazott íráshoz, amelyben az állt, hogy napi 13 órában, szörnyű körülmények között rabszolgaként dolgoztatják Kínában egy börtönben.

A férfi könyörgött, hogy segítsenek neki kapcsolatba lépni egy nemzetközi jogvédő szervezettel. A levél megtalálóját, a 28 éves Stephanie Wilsont nagyon megrázta a távolból érkezett segélykiáltás, és azonnal továbbította is a levelet egy emberjogi szervezethez - írja a Daily Mail.

Némi nehézségek árán sikerült is megtalálni a 34 éves angoltanár férfit, akit azóta már kiengedtek a börtönből, ahová koholt vádak alapján került három évre úgy, hogy a családjának fogalma sem volt róla, hol van és halottnak hitték. A férfi azóta Dubaiba költözött...

Nem ez az első eset, hogy ilyen segélykiáltás érkezik Kínából, ahol emberetelen körülmények között rabszolgaként dolgoztatnak elítélteket.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.