Más tulajdonában van a saját háttetkója

műgyűjtő
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 21. 19:00
Évente háromszor köteles kiállítási darabként szolgálatot tenni. Ha meghal, leműtik róla a belga művész alkotását, amit egy hamburgi műgyűjtő vett meg egy svájci galériától.
Bors

Élő műtárggyá avanzsált évekkel ezelőtt egy most 38 esztendős német férfi, Tim Steiner. A hátán van ugyanis egy hatalmas tetoválás, amit megvásárolt egy hamburgi műgyűjtő. Vagyis nem Tim a tulajdonosa a saját testén lévő tetkónak, amit egy belga művész, Wim Delvoye készített. Az alkotás két fő motívuma egy imádkozó Szűz Mária és egy koponya.

A művet a Timmel egyidős Rik Reinking vásárolta meg 180 ezer euróért (55 millió forintért) egy svájci galériától. A „kép hordozója” azóta köteles háromszor egy évben kiállításon rendelkezésre állni. Ha egy napon meghal, sebészileg leválasztják róla az alkotást, és konzerválják. – Meglátjuk, ki éli túl a másikat. Ha én halok meg hamarabb, a gyerekeim öröklik meg a tetkót – nyilatkozta a Bildnek a vevő.

Reinkinget egyébként már a német kormány is kitüntette, pontosabban a kabinet által indított „Németország – az ötletek országa” projekt keretében kapott elismerést. Az indoklás szerint olyan gyűjtő, aki rendkívüli érzékkel fedezi fel a minőséget, és a fiatal kortárs európai képzőművészet egyik legizgalmasabb kollekciójával rendelkezik. És tény: ő az egyetlen gyűjtő a világon, aki élő embert birtokol.

Timet azonban ez nem zavarja, sőt élvezi, hogy mekkora figyelem irányul rá, és hogy mennyi jó arccal találkozhat így. Most például a brémai Weserburg Múzeumban, ahol pénteken és szombaton a harmadik emeleten látható a múzeumok éjszakáján.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.