Korrupt angyalföldi zsarukra csapott le a TEK

Angyalföld
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 13. 16:21
Furcsa fordulatot vett az állománygyűlés a XIII. kerületi rendőrkapitányságon. A TEK kommandósai jelentek meg, és több rendőrt elfogtak.
Bors

A hvg.hu értesülései szerint a XIII. kerületi rendőrkapitányságon éppen állománygyűlést tartottak, amikor a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai több rendőrre is lecsaptak és letartóztatták őket.

Dr. Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a Borssal közölte: a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége a mai napon szolgálati helyéről gyanúsítotti kihallgatásra előállított öt, a BRFK XIII. Kerületi Rendőrkapitányságának állományába tartozó rendőrt. Az öt rendőrt a Központi Nyomozó Főügyészség Budapesti Regionális Osztálya társtettesként elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki gyanúsítottként. A rendőrök járőrszolgálat ellátása közben a szabálytalanul közlekedő járművezetőktől vesztegetési pénzt fogadtak el annak érdekében, hogy a helyszínen kiszabottnál nagyobb összegű bírságtól „méltányosságból” eltekintsenek. Az intézkedésben részt vevő rendőrök a kapott pénzt megosztották egymás között.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint két ilyen eset történt, az egyikben három, a másikban két rendőr vett részt az intézkedésben. Az öt gyanúsított szabadlábon védekezhet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.