Kevés pénzük miatt nagyon furcsa esküvőt tartottak

esküvő
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 18. 23:00
Nem akart engedni az esküvői felhajtásból az a német pár, akinek nem volt elég pénze nagy és csillogó lagzira. A szerelmesek nagy napja menő ötletüknek köszönhetően, így is emlékezetes lett.
Bors

Christian König és szerelme, Mandy két éve ismerte meg egymást, pénteken pedig végre hivatalosan is összekötötték az életüket – írja a Bild. Ám amíg Németországban mások tízezer eurót, azaz hárommillió forintot is kifizetnek az esküvőre, a kőművesnek és ápolónőnek eszébe sem jutott adósságokba verni magát. A világ legfurcsább esküvője kerekedett az ötleteikből.

A menyasszonyi ruhát Mandy százhúszezer forintért kölcsönözte, a vőlegény hatvanezres öltönyben feszített. A gyűrűk tizennyolcezer forintba kerültek, fémből vannak. Belegravírozva: “A kezeden, egy életen át!”. A násznép nagyobbik részének volt bérlete, akinek nem, azoknak buszjegyet vettek, tizenkétezer forintért. A násznép ugyanis busszal ment a városházára.

Ezt követően a buli egy kínai étteremben volt, fejenként kétezernégyszáz forintért korlátlanul ehettek a vendégek. A menyasszony fehér virágcsokra tizennyolcezerbe került. A nagy ünnepség mellőzéséről az ifjú ara az alábbiakat mondta: – Azért maradt el a nagy buli, mert nincs rá elég pénzünk. Így is hitelt kellett felvennünk rá - mondta Mandy.

A buli így egy sportpályán folytatódott, ahol saját gyártású szendvicsekkel ünnepeltek.

A fotóért kattintson ide

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.