Tízéves macska-egér játék végére tett pontot a bíróság. Korábban három bírói tanács döntött az ügyben. A vádirat szerint Szlávy Bulcsút 1997. július 31-én a pénzügyi befektető, Wappler László irodájában ölték meg. A férfi gyilkosára azért figyeltek fel, mert a balatoni mulatóiról és védelmi pénzt szedő csapatáról ismert Szlávy mobiltelefonja utoljára a Wappler irodája melletti adótoronyra jelentkezett fel.
– Meghalt a telefon, és meghalt Bulcsú is – mondta tegnap, két órával az ítélethirdetés után a Borsnak Kovács Lajos. – Amikor 2003-ban megkaptuk az ügyet, körülbelül tíz hónap után elkezdtünk Wappler Lászlóra, az ismert pénzügyi tanácsadóra gyanakodni. A hazugságvizsgálatot nem vállalta. Tudtuk, hogy az ellensége volt Bulcsú, főleg mert megerőszakolta a barátnőjét. Ezért feljelentést is tettek ellene.
Minden egy irányba mutatott. Elhintettük az őt ismerő tanúk előtt, hogy tudjuk, hol rejtették el a holttestet. Figyeltük a férfit. Wappler pedig 2004. január 23-án egy ismerősével nekiállt bontani a garázst. Ezután találtuk meg Szlávy holttestét, és őrizetbe vettük Wapplert. Ő mindig tagadta a gyilkosságot, csak azt ismerte el, hogy a holttest eltüntetésében vett részt.
Heves megyében korábban felmentő ítélet született az ügyben. Elégtételt érez most?
– Elégtételt érzek, mert mindig biztos voltam benne, hogy jó embert fogtunk el. A legjobb barátja, üzlettársa volt a koronatanú. Elmondta, hogy Wappler gyűlölte Szlávy Bulcsút. Élvezettel tervezgette előtte a gyilkosságot. Arról beszélt neki, hogyan fogják kínozni, agyonverni vagy agyonlőni Bulcsút.
Ugyanez a tanú később mégsem tett vallomást a második bírói tanács előtt.
– Lehet, de önmagáért beszél, hogy azt is elmondta a rendőrségen: elkérte a fegyverét Wappler. A pisztolyt pedig megtaláltuk Szlávy bebetonozott hullája mellett. Nem kevésbé volt fontos Szlávy testőreinek vallomása, akik egymástól függetlenül beszéltek arról, hogy a gyilkosság estéjén találkoztak Wapplerrel. Ő Bulcsú ékszereit tartotta a kezében és azt mondta: ez maradt a főnökötökből.
A Balaton uraként elhíresült Szlávy Bulcsút 1997. július 31-én Wappler László irodájában ölték meg
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.