Henger alakú UFO-t láttak Ausztrália felett

repülés
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 28. 08:55
Az ausztrál közlekedésbiztonsági hivatal kivizsgálta az esetet. A magyar szakember szerint idehaza is többször észleltek hasonlót. Az ausztráliai incidensről közzétett hivatalos jelentésben a hatóság arról számolt be, hogy a furcsa esetre nincsen magyarázat.
Bors

A Skippers Aviation De Havilland DHC–8 típusú gépe a nyugat-ausztráliai Kambaldából repült Perthbe március 19-én. A charterjárat négyfős személyzettel és ismeretlen számú utassal a fedélzetén épp leszálláshoz ereszkedett 1160 méter magasban, amikor a pilóták fényes pulzálásokra figyeltek fel a repülő előtt.

– Amikor észlelték, hogy a tárgy feléjük tart, nyugat felé fordították a gépet, hogy elkerüljék az ütközést – derült ki az ausztrál közlekedésbiztonsági hivatal által most közzétett jelentésben. Az azonosítatlan tárgy a repülőtől mintegy húsz méter távolságra lehetett vízszintesen és harminc méterre függôlegesen.

A gép személyzete a vizsgálóbizottság előtt arról számolt be, hogy a tárgy henger alakú és szürke színű volt. A repülő alatt 1070 méter magasságig katonai légtér volt, de a légierő abban az időpontban nem működtetett pilóta nélküli gépet. A DHC–8-as ütközéselhárító rendszere sem adott le riasztást a tárgy közeledésekor. Miután az ütközést elkerülték, a pilóták letették a gépet Perthben.

Kriston Endre ufószakértő szerint az eset egy fontos momentuma, hogy a gép katonai légtér fölött repült. – Bár az ausztrál légierő ismertetése szerint nem üzemeltettek ember nélküli járművet ekkor a légtérben, azt azért be kell látni, hogy ha speciel ők kísérleteztek valamivel, azt nem fogják bárkinek az orrára kötni – vélekedett Kriston.

– A leírt tárgy ismert ufós körökben, csak legtöbbször szivar alakú azonosítatlan repülő tárgyként említik. Az is figyelemre méltó, hogy az esetet egy hivatalos szerv is kivizsgálta – mondta el a szakértő, aki többször találkozott olyan magyarokkal, akik láttak hasonló formájú azonosítatlan repülő tárgyakat. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.