Halálra gázolt két biciklist, 6500 forintra büntették

Thaiföld
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 30. 23:15
A thaiföldi kisteherautós a sapkájáért hajolt le vezetés közben, ezért halt meg két britbiciklis. A bíró elnéző volt vele, mert korábban nem vétett a törvény ellen.
Bors

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, két világjáró biciklist, Peter Rootot és nejét, Mary Thompsont tavaly februárban halálra gázoltak Thaiföldön. A házaspárt elütő férfi mint kiderült, azért tért le a leállósávba, mert vezetés közben lehajolt keresni a sapkáját, így elvesztette az uralmát a gépjármű felett. A brit fiatalok azonnal életüket vesztették, a vétkes sofőrt pedig letartóztatták a baleset után.

A bíróság végól két év felfüggesztett börtönre ítélte a sofőrt és 18 font - 6500 forint - pénzbüntetést rótt ki rá. A bíró azért volt elnéző a kisteherautó vezetőjével, mert elismerte a gondatlanságból elkövetett emberölés bűntettét, és mivel korábban semmilyen panasz nem volt rá, még közlekedési vétsége sem volt, indokolatlannak látta évekre rács mögé dugni . írja a SWNS:

A pár 2011 júliusában indult világot látni, és 23 ország volt már mögöttük, amikor elgázolták őket.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.