Aktuális

Elképesztő, mennyire meghülyít a szerelem!

Bors

Létrehozva: 2014.05.04.

Egyszer már rászedte érdekházassággal egy afrikai fiatalember a 45 éves nőt, de ő most megint hozzá akar menni egy gambiaihoz.

Biztosan a leghülyébb nőnek tartanak Nagy-Britanniában, de nem bánom – mondja Denise Hardwick, aki a saját hibájából sem tanul. A nem kifejezetten dekoratív nő egyszer már bedőlt egy izmos gambiai fiatalembernek, akit a nyaralásán ismert meg, és hozzáment feleségül. Ám kiderült, hogy az afrikai érdekből vette el: csak a pénzére utazott, és hogy brit vízumot kapjon általa.

Amikor a nő elvált a férfitől, aki összetörte a szívét, családja fellélegzett, és remélte, hogy legalább a leckéből tanult, ha már hiába figyelmeztették előre. Ám most, mindössze három hónappal a válás után a 45 éves asszony hozzámegy egy másik gambiaihoz. Mondanunk sem kell, a családban hatalmas a botrány. Idősebb fia, aki 24 éves, már az előző miatt is annyira berágott rá, hogy beszélni sem hajlandó vele.

– A szívem azt mondja, ez a helyes, és én követem a szívem szavát – nyilatkozta a Mirrornak a nő, aki három és fél évvel ezelőttig be se tette a lábát Gambiába, és eszébe sem jutott, hogy ott fog rátalálni a szerelem. De 2011 novemberében kiment a nyugat-afrikai országba nyaralni a húgával, és kisebbik fiát is magával vitte. Rossz passzban volt, épp elvitte a rák az édesanyját és a bátyját is, neki meg boldogságra volt szüksége.

Megismerte a 28 éves, jó kiállású Badou-t, aki a szálloda alkalmazottja és teniszoktatója volt. Összemelegedtek, bár – lévén a férfi mohamedán – csókon és ölelésen kívül azon a héten nem történt köztük semmi. Denise annyira beleszeretett, hogy amint hazaértek, rögtön befoglalt újabb két hét vakációt februárra magának és a fiának. A testvére már nem ment vele vissza, sőt közölte vele, hogy bolond, és a férfinek csak arra kell, hogy beutazási engedélyt kapjon Nagy-Britanniába.

Ő mégis hozzáment, és szinte minden pénzét arra költötte, hogy működjön a kapcsolat. Ám Badou a házasságkötés után szinte azonnal megváltozott: másként viselkedett, elhidegült. Pedig a nő azon volt, hogy vízumot szerezzen neki. Amikor tavaly márciusban ismét kiutazott hozzá, a férfi megtagadta, hogy vele töltse az éjszakát, az anyja pedig közölte, hogy a fia impotens lett, és el kell mennie egy varázslóhoz, aki meggyógyítsa.

Júliusban pedig telefont kapott a férje barátjától, hogy Badou válni akar, mert megismert egy fiatalabb angol nőt, aki gyerekkel tudja megajándékozni. Denise azonban nem adta fel, és folyamatosan járt ki Gambiába, hogy visszaszerezze szélhámos férjét. Így ismerte meg mostani férjjelöltjét, egy 29 éves pultosfiút egy bárban.

Bár a családja nagy része nem áll szóba vele, a nő azt mondja: az élet rövid, és ő boldog szeretne lenni. Ugyan megfordult a fejében, hogy ugyanaz történik megint, mint Badou-val, de hisz abban, hogy másodjára szerencsés lesz.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194479_auto_resized.jpg
origo.hu

A tériszonyosak jobb ha elkerülik - átadták Európa legmagasabb függőhídját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715034616
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195165_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk - Magyar Péter egy politikai anarchista + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194790_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715034616
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715034616
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715034616
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?