Tovább durvul a vita a két oldal – az orvosok és a természetgyógyászok – között. Mára az a súlyos vád fogalmazódott meg az utóbbiakkal szemben: ők a kiszolgáltatott emberek vámszedői, vagyis visszaélnek a halálos betegek hiszékenységével, akiket az életük utolsó szakaszában hamis reményeket keltve bennük, kifosztják őket a vagyonukból.
Az alternatív gyógyászok persze kikérik maguknak a vádakat, ők azt mondják, a dokik hat évvel le vannak mögöttük maradva.
A Bors elsőként számolt be arról, hogy ezzel az alternatív módszerrel, az úgynevezett B17-vitaminos kúrával gyógyítják Bajort. A sárgabarack magjából kivont, a ciánméreg anyagát is tartalmazó szer a beszámolók szerint megbízhatóan öli a rákos sejteket, a környező sejteket azonban érintetlenül hagyja.
A B17-vitamin Németországban bármelyik patikában kapható, itthon azonban nem törzskönyvezett szer, vagyis kórházakban nem alkalmazható, de nem is tiltott. A természetgyógyászok dolgozhatnak vele.
– Bajor Imre kezelésében is használják, úgynevezett kombinált terápiában, a B17 adagolása mellett gyógytornász, dietetikus és reflexológus is foglalkozik a beteggel – árulta el lapunknak egy asszisztens, aki alkalmanként részt vesz a kezeléseken.
A hírek szerint eredményes a munkájuk, a színész, mint barátai mondják, kielégítő állapotban van. Van azonban, aki nem hisz ebben, köztük például Kásler Miklós, az Onkológiai Intézet főigazgatója. A doktor Máté Kriszta Forró nyomon című műsorában így beszélt: – A mai napig hirdetik a csodaszert, mint rákölő szert, miközben semmiféle ellenőrzésen, hivatalos engedélyezésen nem ment keresztül. – A főigazgató szerint állnak elébe, hogy bevizsgálják a szert, de akinek eddig ezt felajánlotta, az mind eltűnt, többé nem jelentkezett.
A természetgyógyászok nem veszik komolyan a direktor szavait. – Azok, akik kuruzslással vádolják azokat, akik Bajoron segítenek, hat évvel le vannak maradva a világtól – mondja egy neve elhallgatását kérő természetgyógyász. – Hiszen ez nyugaton már rég bevett terápia. Jó lenne, ha azt a kezelést, amit Bajor Imre kap, nem kevernék össze a sok tényleg gagyi szerrel, amit az interneten árulnak. Mert a német termék nagyon tiszta és jó minőségű – magyarázta.
– Mi is látjuk a hamis hirdetéseket az interneten, ezzel nem tudunk mit kezdeni, nem is dolgunk. Mi a saját speciális termékünkkel foglalkozunk és azzal gyógyítunk. Eddig azt tudjuk mondani, hogy Bajor Imre állapota szemmel láthatóan javult, vagyis a cián nem nem ártott, hanem segített neki.
Bajor Imre baráti társaságá-ból annyit sikerült megtudnunk, hogy jelen állás szerint a természetgyógyászoknak lehet igazuk, hiszen úgy tűnik, a színész állapota elkezdett javulni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.