Forrnak az indulatok a rokonokban a múlt csütörtöki magyarbánhegyesi családirtás után. Az egyik áldozat, a korábban az NB III-ban futballozó J. Csaba unokabátyja felháborodva értesült róla, hogy az ámokfutó T. Lajos azt állítja: nem készült gyilkolásra, söt Csaba kezéből ô csavarta ki az öldökléshez használt éles lőfegyvert.
– A gyilkos összevissza hazudozik. Csabának sosem volt pisztolya – jelentette ki a Borsnak J. Nándor. – Lehetetlennek tartom, hogy bárkire is fegyvert fogott volna az unokatestvérem. Nem olyan ember volt. A családunk képtelen felfogni Csaba elvesztését. Nem tudhatjuk, hogy pontosan mi történt, azonban azt gondoljuk, hogy Csaba az őrjöngő férfitől próbálta a többieket megvédeni. Az unokatestvérem egy hős, aki odaadta az életét a nőért, akit szeretett – vélekedik a rokon.
Közben a hatóságok továbbra is gőzerővel dolgoznak a gyilkosság részleteinek felderítésén. Információink szerint T. Lajost ma kihallgatják, valószínűleg vallomást fog tenni. Később az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyintézetben (IMEI) fogják megvizsgálni, hogy beszámítható-e.
A gyilkosság idején egyedül a férfi kislánya, az ötéves Napsugár tartózkodott a helyszínen, őt nyomozási bíró fogja meghallgatni. A jelenleg gyámhatóságnál lévő gyermeknek pszichológus segít feldolgozni az átélt borzalmakat. A gyilkossághoz használt fegyver továbbra sem került elő.
Nem adta a lányát
Mint arról beszámoltunk: a férfi múlt csütörtökön lőtte le élettársát, M. Adriennt, a nő édesanyját, Irénkét, annak párját, valamint Adrienn szerelmét, J. Csabát. Irénke és J. Csaba a helyszínen meghalt, M. Adrienn és R. József életveszélyes sérülést szenvedett. T. Lajos nem tudott belenyugodni, hogy párja Németországba akar költözni, és magával kívánja vinni kislányukat, Napsugárt is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.