Mint arról a Bors tegnap beszámolt: a rendőrség megtalálta a magyarbánhegyesi családirtáshoz használt lőfegyvert. A pisztolyt a Kettős-Körösből halászták ki. Ez cáfolja T. Lajos korábbi állítását, amely szerint a fegyvert menekülés közben kidobta a száguldó kocsiból.
Lapunk információi szerint T. Lajos a gyilkosság után kislányát volt élettársánál hagyta, majd egy ismerősét megkérte, hogy vigye őt Békéscsabára. Útba ejtették Békést is, s a település külterületén a folyóba dobták a fegyvert.
– Védencemet nem szállították el helyszíni bizonyításra – közölte T.Lajos ügyvédje, dr. Karakas Attila. – Logikus, hogy valaki megmutatta a rendőröknek, hol van a pisztoly, ellenkező esetben valószínűleg sosem bukkantak volna rá.
Ez a személy nem tekinthető bűntársnak, hiszen együttműködött a hatóságokkal egy perdöntő bizonyíték megtalálásában. Hamarosan kiderül, hogy védencemé, vagy az egyik áldozaté volt-e a fegyver, s ez alapvetően meghatározza az ügy végkimenetelét – tette hozzá a védő.
Dr. Karakas Attila szerint a rendőrség aprólékos és alapos munkát végez. A vérfürdő két túlélőjének kórházban tett vallomását videóra is rögzítették. A védő nem ismeri a vallomások részleteit. T. Attila megkapta az engedélyt a kapcsolattartásra. Fiait, volt élettársát és édesanyját jelölte meg, ők látogathatják, telefonálhat, levelezhet velük.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.