A Mona Lisa az első térbeli kép?

3D
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 06. 18:00
Közismert, Leonardo da Vinci találmányaival évszázadokkal megelőzte korát. Német kutatók azt állítják: az ő nevéhez fűződik a világ első 3D-s képe is: a Mona Lisa két változata egymás mellé állítva.
Bors

Claus-Christian Carbon és Vera Hesslinger a németországi Bambergi Egyetemen végzett kutatásai után arról számolt be a sajtónak, hogy a Mona Lisa eredeti képe és a madridi Pradóban kiállított másolata együtt a világtörténelem első háromdimenziós képét alkotja.

A Pradóban lévő képről már korábban kiderült, hogy Da Vinci egyik tanítványa készítette, ám most azt állítják, hogy valójában mesterével egy időben, egy másik nézőpontból vitte vászonra a modell képmását. A kutatók azt állítják a két kép enyészpontjának elemzése alapján, hogy az optikával, vonalperspektívával és a szem anatómiájával is foglalkozó Da Vinci műhelyében 330 évvel a szte­reoszkóp feltalálása előtt ­sikerült reprodukálni az emberi térlátást.

A két Mona Lisát egymás mellé téve a képek összemosódnak és térbelivé válnak. Az még a laikus szemlélőnek is feltűnhet, hogy aligha véletlenül látszik eltérő szögben a modell. A német szakemberek úgy vélik, (Mona) Lisa Gherardini egy vászonra festett tájkép előtt ült, míg a tanítvány Leonardo előtt körülbelül hatvan centivel, a bal oldalán állt. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.