10 tagú háremet tartott fent a milliárdos

bordély
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 12. 20:00
A spanyol hegyek közé csalta áldozatait azzal, hogy segít nekik bejutni a divat világába. Végül 9 nő jelentette fel. Felesége is az egyszemélyes luxusbordély tagja volt.
Bors

Az iráni származású brit milliárdos, Shoja Shojai, 9 nőből álló háremet tartott fent Marbella szigetén, egy, a hegyek között fekvő házban. A nőket akaratuk ellenére tartotta bezárva, pszichikai és fizikai erőszaktól sem riadva vissza. Az évek alatt hét gyermeke született, akik szintén a házban éltek.

A nők többsége a huszas éveiben jár. Az 56 éves férfi általában Londonban ismerkedett meg későbbi áldozataival, többen egy londoni divatiskolába jártak. Azzal az ígérettel csábította őket Marbellára, hogy kapcsolatai révén segít nekik érvényesülni a divat világában. Magát úgy mutatta be, mint Barack Obama és Vlagyimír Putyin jóbarátját.

A spanyol rendőrség végül azután tartóztatta le a férfit, hogy a házban lakó nők közül az egyiknek sikerült kiszabadulnia, és feljelentenie.

A luxusbordély bejárata

Az arab stílusban berendezett luxusszálláson egy tízágyas szobában éltek a nők. A kéjenc gondosan megválogatta háremét, orosz, német, mongol és kazah ágyasai is voltak. 

A Costa del Solon található villában élő tíz nő közül kilenc jelentette fel végül a férfit azzal, hogy hamis ígéretekkel Spanyolországba csalta őket, ahol érzelmi és fizikai erőszaknak tette ki és erőszakkal a házában tartotta őket. A milliárdos tagad, szerinte mindenki önként tartózkodott a házban.

A rendőrség több szálon nyomoz, az is valószínűnek látszik, hogy Shoja Shojai bedrogozta a nőket, de az erőszak vádja minden bizonnyal megáll majd a bíróság előtt is. További megdöbbentő részlet, hogy a hárem tagja volt a férfi 33 éves dán felesége is, de azt nem tudni, hogy ő tett-e a feljelentést.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.