Mit gondolnak a pártok vezetői a mai választási esélyeikről? Az LMP-n kívül mindegyik úgy gondolja, nyerni fog. Ami matematikailag éppúgy lehetetlen, mint alkotmányosan.
Orbán Viktor (Fidesz): „Nagy győzelem, nagy jövő, kis győzelem, kis jövő” (Magyar Nemzet, szombat)
Mesterházy Attila (MSZP): „ez az első olyan választás, amelyen reális eséllyel indulok” (Népszabadság, interjú, szombat)
Gyurcsány Ferenc (DK): szoros eredményt és a kormányváltók győzelmét várja (Budapest, Deák téri fogadónap, péntek)
Bajnai Gordon (Együtt-PM): „Az ország többsége kormányváltást akar” (ATV-interjú, szerda)
Schiffer András (LMP): „(...) 2018-ban kormányprogramot fogunk írni.” (Origo, szombat)
Vona Gábor (Jobbik): „Választást szeretnénk nyerni. Ennél kisebb célt nem tudok kitűzni a választások előtt öt nappal.” (Origo, az interjú pénteken jelent meg)
Mi kell a szavazáshoz?
Érvényes személyi, útlevél vagy vezetői engedély, valamint lakcímkártya. Vasárnap reggel 6-tól 19 óráig vannak nyitva a szavazókörök. A szavazólapra ikszet vagy keresztet kell a jelölt neve mellé tenni, csak így válik érvényessé a voksunk. Két szavazatunk van: egy az egyéni jelöltre, a másik az országos listára.
Begipszelt kormányfő
4400 forintért árulja egy fővárosi cég Orbán mellszobrát. Gipszből készült, selyemfényű, fehér festék bevonattal. Súlya 50 deka. A szobrot a vevő kívánsága szerint a világ bármely országába kiszállítják.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.