Szag-hallucináció miatt kaszabolt az elmebeteg

hajléktalan
PUBLIKÁLÁS: 2014. április 10. 23:00
L. F.-nét paranoid téveszme és úgynevezett szag-hallucináció kerítette hatalmába, a hangok azt súgták neki, hogy társai büdösnek tartják. Magához vett egy kést, azzal tört képzelt rosszakarói életére.
Bors

Ítéletet hirdetett a Budapest Környéki Törvényszék annak az asszonynak az ügyében, aki 2012. februárjában egy hajléktalanszállón összeszurkálta a szobatársát - közölte a Borssal Koszta János, a törvényszék szóvivője. A bíróság L. F.-nét az ellene emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vád alól felmentette, lévén, hogy elmebetegsége büntethetőséget kizáró ok; a Törvényszék elrendelte a vádlott kényszergyógykezelését. Az ítélet jogerős, mind a vád, mind a védelem tudomásul vette azt.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2012. elején került egy gödöllői hajléktalanszállóra, mivel a téli időhöz nem voltak megfelelőek a lakáskörülményei. A vádlott a szállón egy másik nővel került egy szobába, korábban nem ismerték egymást, de az együttlakás során köztük érdemi konfliktus, vita, veszekedés nem történt.

A vádlott szag-hallucinációban és paranoid téveszmékben szenvedett, a tünetek úgy nyilvánultak meg, hogy a szállóra kerülését követően visszatérő képzete volt, hogy ő büdös, ezért nem szeretik, majd 2012. február 7-én, a délutáni órákban hallani vélte, hogy egy másik szoba lakói arról beszélnek, hogy amikor ő elalszik, majd kiviszik a hidegre.

Az 54 éves vádlott és szobatársa 2012. február 7-én 18.00 körül a szobájukban tartózkodtak, a sértett a saját ágyán feküdt félálomban, amikor a másik nő az ágyához lépett és az ágy melletti éjjeliszekrényről magához vette a sértett által ott tartott recés konyhakést; ezt követően a késsel a sértett felé kezdett szurkálni.

Ennek során erőteljes mozdulatokkal a sértett feje és mellkasa felé szúrt; a sértett a karját maga elé tartva hadonászva, majd elfordulva védekezett és segítségért kiabált; a segélykiáltásokat meghallották egy másik szobában is, ezért átmentek hozzájuk. Kivették a vádlott kezéből a kést, majd értesítették a szállón dolgozó szociális munkást, aki hívta a rendőrséget.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.