Éppen csak elmúlt 10 éves a leendő anya, amikor az általános iskolában találkozott az öt hónappal idősebb apával, írja a The Sun. 11 évesen esett teherbe, most pedig 12 évesen és 3 hónaposan életet adott babájának. A fiatalok nevét a hatóságok a kiskorúak védelme érdekében nem hozták nyilvánosságra.
- Nem tudjuk, hogyan történhetett ez az egész - nyilatkozták a lány szülei. - Nyolc hónapos volt a lányunk, amikor észrevettük, hogy állapotos.
Az anya jelenleg hetedik, az apa kilencedik osztályba jár, de más-más általános iskolába. Közös gyermekük három kilogrammal született, egészségesen, komplikáció nélkül.
A fiatalok mindenesetre együtt tervezik a jövőt: - Nagyon szeretjük egymást, felneveljük a kicsit, és biztosak vagyunk benne, hogy szerelmünk kitart egy életen át - mondták el. - Idővel majd össze is szeretnénk házasodni. Tudjuk, hogy milyen szerencsések vagyunk azért, mert a szüleink elfogadták a helyzetet, és támogatnak minket, pedig akár az utcára is kerülhettünk volna.
Az újdonsült anyuka és szintén gyerek apuka a tervek szerint nemsokára visszatér az iskolába, a kicsit a közeljövőben a nagyszülők nevelik majd.
A lány szülei szintén nagyon fiatalok voltak, amikor egymásra találtak, hiszen a nagymama is csak 27 éves.
Az észak-londoni lányanya 12 éves és három hónapos hozta világra gyermekét, ezzel nagy-Britannia csúcstartójává vált. Az eddigi rekorder, a edinburgh-i Tressa Middleton ugyanis 2006-ban 12 évesen és nyolc hónaposan vált édesanyává.
Tressa Middleton, a szigetország korábbi csúcstartója kisbabájával. Tressa 12 évesen és 8 hónaposan szült
A világrekordot egyébként állítólag egy perui kislány tartja, Lina Medina 1939-ben 5 évesen, 7 hónaposan és 17 naposan adott életet gyermekének. Bár az orvosok a mai napig kételkedve fogadják az esetet, azt elismerik, hogy az orvostudomány ismeretei szerint különleges esetekben elvileg lehetséges akár ilyen is fiatalon teherbe esni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.