Egy budapesti férfi úgy döntött, hogy elutazik Kecskemétre. No nem a látványosságok vonzották, hanem ruhákat akart lopni. Az egyik bevásárlóközpont ruhaüzletében összesen 44 darab ruhaneműt (bébirugdalózót, pólót, szoknyát, nadrágot) rejtett a táskákba, majd kiment a boltból – írja a baon.hu. Az áruvédelmi kapu viszont beriasztott, így a lopást észrevette az egyik biztonsági őr, aki a vádlott után ment, és felszólította, hogy jöjjön vissza az üzletbe. A tolvaj erre a mozgólépcső felé sietett.
- A lépcsőnél a biztonsági őr ismét rászólt a vádlottra, hogy menjen vissza, de a férfi a lopott ruhák megtartása érdekében nagy erővel meglökte. A lökéstől ugyan a biztonsági őr nem esett el, de a vádlott rá tudott lépni a mozgólépcsőre. A biztonsági őr ekkor megragadta a tolvaj bal kezét, így a férfi a kezét fogó őrt lehúzta magával a mozgólépcsőn. Ahogy leértek a mozgólépcsőn, a vádlott ismét menekülni próbált, de elesett, magával rántva a biztonsági őrt is. A földre kerülő férfi rúgkapálni kezdett, hogy meneküljön az őr fogásából, de ekkor már elengedte a szatyrot, benne a mintegy 134 ezer forint értékű ruhákkal.
Végül a rúgkapáló vádlottat a biztonsági őr lefogta, majd egy kollégája segítségével visszakísérte az üzletbe, ahol közösen megvárták a rendőröket. A lopással okozott kár megtérült, a bántalmazott biztonsági őr a térdén és a nyakán 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett - mondta el dr. Schmidt Gábor, a megyei főügyészség sajtószóvivője.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.