Szabolcs a festék fölé hajol, és belemártja az orrát. Előtte papírlap, oda viszi fel a színt. Ecset helyett az orrával.
Sárközi Szabolcsnál egyéves korában diagnosztizáltak gyermekbénulást. Nem tudja használni sem a kezét, sem a lábát, a beszéde is nehezen érthető.
De anyukája, Erika mindig mellette van. Ő gondozza, fürdeti, segíti a hétköznapokban.
Üllés utolsó utcájában, takaros házban vagyunk. – Mi készül? – kérdezi a Délmagyarország újságírója. – Hát, orgona – mondja Szabi. Negyedóra alatt el is készül az alkotással.
Szabolcs speciális iskolába járt. Tízéves volt, amikor felfigyeltek a művészi hajlamára.
– A többi gyerek mind azon szorgoskodott, hogy rajzot készítsen anyák napjára. Szabi sem akart kimaradni, ezért a tanár néni a szájába adta az ecsetet, de így nem sikerült festenie. Nem adta fel, belemártotta az orrát a festékbe, így készítette el az első alkotását, egy szívecskét – mesélte Erika. Azt mondja, soha nem kapott még ahhoz fogható ajándékot. Szabolcs egyre többet festegetett, egy sérült gyerekeknek kiírt pályázaton első helyezést ért el. Azóta több kiállítása is volt.
– Hét óra körül kelünk, beadom Szabikának az inzulint, majd jöhet a reggeli. Egy kicsit számítógépezik, majd megy ki az állataihoz – sorolja a napi rutinjukat. Hihetetlen, mire képes az akaraterejével: megtanult internetezni, saját Facebook-oldala van, és az udvarukban megépítette állatkertjét, amihez weboldalt is üzemeltet. Nem csak azt szerkeszti, de az üllési mozgássérültek honlapját is ő gondozza.
A világ legkisebb állatkertje maga a csoda. Van itt leguán, aranyfácán – legalább negyven fajta állat – és még egy mosómedve is, amit vett a neten. Térdelve mászik a kis kedvencei között, beszél hozzájuk, füvet kaszál nekik.
Szabi rokkantjáradéka 33 ezer, anyja ápolási segélye 48 ezer forint. Kapnak még 22 ezer forint fogyatékossági segélyt, ennyiből kell megélniük. Mégis optimisták: vidáman telik az életük.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.