Ördögi: gyilkolt a Krisztus-szobor

szobor
PUBLIKÁLÁS: 2014. április 25. 23:15
Egy fiatal hívőre dőlt a feszület, a férfi életét vesztette. A szent helyen korábban még sosem történt tragédia.
Bors

Egy óriási feszület széttört, és agyoncsapott egy embert az olaszországi Cevo városában. A fakeresztet, rajta a hatalmas Krisztus-szoborral II. János Pál pápa 1998-as látogatása alkalmából szentelték fel, és éppen az előtt három nappal zúzta halálra a szerencsétlen fiatalt, hogy az egykori pápát a Vatikánban szentté avatják.

Az áldozat a 21 éves Marco Gusmini egy kiránduló gyermekcsoportot vezető tanára volt, aki furcsa egybeesésként Lovere település XXIII. János pápáról elnevezett utcában lakik, akit vasárnap szintén szentté avatnak. A 30 méter magas kereszt egyébként nem egy hagyományos feszület volt, hanem egy kábelekkel tartott installáció, amely a skorpió farkához hasonlóan görbült előre. Cevo polgármestere Silvio Citroni váratlan és érthetetlen tragédiának nevezte a történteket.

– Egy fiatal élet, annyi remény semmisült meg a halálával. A fiatalok éppen enni készültek, amikor meghallották a kereszt reccsenő hangját és Marco sajnos pont a rossz irányba kezdett el futni. Sosem gondoltuk volna, hogy ilyen tragédia helyszíne lesz ez a szent hely.

Nem ez az első haláleset, amit egy ledőlő kereszt okozott Olaszországban. 2004-ben egy 72 éves asszonyt zúzott halálra egy fémkereszt Sant’Onofrioban.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.