Az élő adásnak mindig van varázsa – tartja egy tévés mondás, és a Kívánságkosár című Duna tévés műsor most jó példát mutatott ebből.
– Éppen véget ért egy bejátszás, egy Korda György-sláger. A végén nekem kellett felkonferálnom a következő kívánságot, de a stáb egyik tagja, egy operatőr véletlenül a képhatáron belül maradt, vagyis látszott. Ő arra számított, hogy közelit vesznek rólam, így azt gondolta, ha lehasal és kikúszik, nem látszik. Nem így történt: nagytotállal kezdődött a felkonferálás, így a nézők is tanúi lehettek a vicces jelenetsornak – elevenítette fel a történteket a Borsnak Klement Zoltán, a Kívánságkosár műsorvezetője.
A jelenetből azóta az internet egyik slágere lett: egy nap alatt csaknem félmillióan látták a rövid bejátszást, ami jóval meghaladja a műsor vagy a Duna Tv más videóinak nézettségét.
– Legtöbben jót kacagtak az egészen. Mi is így tettünk, nekem azonban erre csak az adás után volt lehetőségem – tette hozzá Klement, aki egyébként rögtön észrevette, mi folyik mögötte – Az egész stáb nevetett. Nekem műsorvezetőként nem volt szabad, így folytattam, mintha mi sem történt volna.
Lencsó Rita, az MTVA szóvivője a Borsnak elmondta: a hibázó munkatársnak semmilyen retorzióra nem kell számítania. Szerettük volna megkérdezni az esetről az operatőrt is, Lencsó azonban azt mondta: munkatársuk kameramanként inkább a kamera másik oldalán szeretne maradni, nem a rivaldafényben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.