Több vallomás és lehallgatási jegyzőkönyv is alátámasztja, hogy az utóbbi évtized legkomolyabb áfacsalási ügyének főszervezője, az a 43 éves Tóth Tamás volt, akit közel 3 éve hiába üldöznek a magyar és a nemzetközi hivatalos szervek.
Úgy tudjuk Tóth Tamás már fél évvel a bűnszervezet lelepleződése előtt megtudta, hogy titkos nyomozás folyik ellene. Az egyébként magyar állampolgárságú férfi Szlovákiába költözött, ahol állampolgárságot is kapott, ezután pedig Panamába utazott.
A közép-amerikai országban sikerült hivatalos papírokat szereznie, valószínűleg ennek köszönhető, hogy miután az Interpol is körözni kezdte, elfogták.
– Már pontosan tudták a magyar hatóságok, hogy Amszterdamon keresztül, melyik járattal hozzák haza Budapestre a férfit, amikor kiderült, hogy Panamában váratlanul szabadlábra helyezték – tudtuk meg egy az ügyet jól ismerő forrásunktól.
Arra, hogy miért engedték el Panamában Tóth Tamást – úgy tudjuk – eddig nem érkezett hivatalos válasz. Egy azonban tény, a férfi, akit korábban egy más ügyben orgazdaság, közokirathamisítás és csalás miatt már elítéltek, köddé vált, senki nem tudja, hol bujkál.
Mint ismert 2011 őszén az adóhatóság indított eljárást a Portéka Kft. – több milliárd forintra rúgó - áfa-visszaigénylései kapcsán. Ez volt az az ügy, amit először tévesen a CBA áruházlánchoz kötöttek, mert két vádlott L. László és ifjabb L. László ebben az áruházláncban is tulajdonrésszel rendelkezett.
A vádirat szerint az abdai székhelyű cég 2008 és 2011 között papíron utaztatta külföldre az árut, azért, hogy az exportra küldött termékek áfáját visszaigényelje.
Megtudtuk: nem csak az áfacsalási ügy ötlete származik Tóth Tamástól, de ő mozgatta évekig a szálakat a fiktív cégek, az áru különböző raktárakba utaztatása és az ügy vádlottjai között.
Tóth Tamásnak kirendelt ügyvéd, Szabó Kálmán tegnap nem akart nyilatkozni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.