Közlekedési baleset buktatta le a rablót

rablás
PUBLIKÁLÁS: 2014. április 27. 20:15
Két Nemzeti Dohányboltot is sikeresen kirabolt egy 42 éves nyírtelki férfi, akit végül egy egyszerű közlekedési baleset buktatott le. Mikor letartóztatták, már három elfogatóparancs volt ellene érvényben.
Bors

A 43 éves M. Attila először január 4-én rabolt ki egy Nemzeti Dohányboltot a Thököly úton - olvasható a police.hu oldalán. A férfi azonban nem állt meg, március 7-én ismét lecsapott, ekkor a Pusztaszeri úti boltba rontott be, ahol fegyverrel követelte az eladótól a bevételt. A férfi, bár a kamerák felvették, mindkét alkalommal sikeresen elmenekült.

Egy aprónak tűnő baki azonban mégis a vesztét okozta: a férfi, a rablás utáni napon ugyanis közlekedési balesetet okozott Dunaújvárosban, ahol a kiérkező rendőrök azonnal megállapították, hogy a férfi ellen három elfogatóparancs is érvényben van. Rögtön a Pálhalmai Büntetés-végrehajtási Intézetbe vitték, miközben házkutatást tartottak nála. A rendőrök megtalálták a rabláskor használt ruházatot és a fegyvert is.

– Felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást M. Attila ellen - tájékoztat a Budapesti Rendőr-főkapitányság.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.